Orbán elszólása is segíthetett kiskaput találni a Pride-rendezéshez, de Karácsonyék nagy jogcsatákra készülhetnek
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Tíz év után újra egy dalban a hazai MC-szcéna java, hogy elkészítse a hatályos raphimuszt. A klip a hvg.hu-n már látható is.
A különleges dal hossza kereken 10 perc és összesen negyvenhárman csillogtatják meg benne a mikrofonjukat. A dal címe, vagyis a „Tarolnak az emszík” nem csak a benne szereplő előadókra és csapatokra utal, hanem a teljes magyar rap szcénára.
Az Animal Cannibals idén csak olyanokkal rappelt, akikkel korábban még nem szerepelt együtt videoklipben. A meghívott pályatársakon kívül a kannibálok az újoncok előtt is kinyitották a kapukat, vagyis bárki, akár "nullkilométeres" előadó is jelentkezhetett a vendégszerepre. A szereplők többsége az ország vidéki településeiről érkezett, csupán néhány fővárosi előadónak jutott hely. Volt olyan is, aki csak a klipforgatás miatt jött haza külföldről.
Az Animal Cannibals 10 évente összetrombitálja a magyar rap előadók krémjét.
1998-ban ez volt a Mindenki, 2008-ban az Északon, délen..., 2018-ban pedig újra elkészült egy raptörténeti mérföldkő, a „Tarolnak az emszík”, amelyben olyan művészekkel kollaborálnak, mint BeX, BSW, Nomagróf és Riddler, Streetroyal, Susii vagy Young G., összesen 43 MC állt össze.
A videoklipet itt nézhetik meg:
Egy jogi kiskaput kihasználva bízhat a főváros abban, hogy rendőrségi engedély nélkül is megrendezhetik szabályosan a Pride-ot.
Az elmúlt napokban látványosan megszaporodtak a kibeszélések.
A hatóságok vizsgálják, hol kaphatta el a súlyos betegséget.
A jogerős ítélettel most vissza kell helyezni tanácselnöki tisztségébe.
Egyikük negyven év börtönt kaphat.
Az ügy az Európai Unió Bíróságán köthet ki.
15 hónap alatt sajátította el a szakmát.