Top 10: ezek a legjobb Tesla-reklámok, mutatjuk a legjobbat is
Március elején indította el Elon Musk a Loveday nevű projektet, melyben a legjobb rajongói reklámfilmeket keresték. Most győztest hirdettek.
Március elején indította el Elon Musk a Loveday nevű projektet, melyben a legjobb rajongói reklámfilmeket keresték. Most győztest hirdettek.
A Super Bowlt sokan nem csupán a pályán zajló történések, de a reklámok miatt is nézik, a hirdetők ezért csillagászati összegeket hajlandók kifizetni, hogy az ő szpotjuk is látható legyen a profi amerikaifutball-liga fináléjának közvetítésében. Idén több vállalat is úgy döntött, megjelenését arra használja fel, hogy jelezze: nem ért egyet az új amerikai adminisztráció által kijelölt iránnyal.
Az Európai Bizottság azzal indokolja a főműsoridőben sugárzott reklámokra vonatkozó szabályozás fellazítását, hogy a televíziós műsorszolgáltatók rengeteget költenek saját tartalomra, míg a Netflixhez hasonló online tartalomszolgáltatók alig.
A reklámtevékenység tavalyi átfogó ellenőrzése során a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) 2039 reklámot vizsgált meg, ezek 13 százalékánál, 269 esetben állapítottak meg jogsértést.
Az első, VHS-romantikával átitatott hirdetések után jött el a Sziget-reklámok aranykora, előbb az egy hétre ellógó Szabó Simonnal, majd a mókás Kistehénnel. Aztán felbukkant Janklovics Péter, aki után már soha többé nem lehetett helyesen kiejteni azt, hogy Prodigy.
Egy kis ideig csend volt, mintha a Samsung leszokott volna arról, hogy a vetélytársát támadja. Most viszont két harminc másodperces tévéreklámban tér vissza régi szokásához.
A zsűri több kategóriában nem adott ki első helyezést, mert igen gyenge volt a mezőny.
A megengedettnél hngosabbak voltak a reklámok, ezért három csatornát 40-100 ezer forintos büntetéssel sújtott az NMHH.
Zene, gombnyomogatás, kéretlen reklámok. Ezek fogadják az ügyfeleket a bankok telefonos ügyfélszolgálatának útvesztőiben. A negatív példák mellett ugyanakkor akadnak pozitívak is - írja a Pénzkérdés blog.
Több mint 56 millió forintból reklámozzák a kormány munkahelyvédelmi akciótervét. A programot Simicska Lajoshoz közelinek tekinthető cég óriásplakát-kampánya és egy "bővítés alatt álló", egyelőre semmire nem jó weboldal népszerűsíti, de a Kormányszóvivői Iroda szerint ez csak egy nagyobb kampány kezdete.
A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) két eljárásában is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot állapított meg kiskorúaknak szóló tájékoztatások miatt, ezért két vállalkozásra összesen kétmillió forint bírságot szabott ki.
Az étkezési zavarokkal kívánja felvenni a harcot az a törvény Izraelben, amely tiltja a kórosan sovány modellek szereplését a helyi reklámokban.
A zöldségekre felhúzott óvszerek ma már nemigen lennének hatásosak – évről évre egyre sokkolóbb kampányok kellenek arra, hogy felhívják a figyelmet a HIV-fertőzésre. Persze, nem mindig sikerül megfelelő arcot találni a rettegett vírusnak.
Az Addict blog utánanézett néhány ma már világhíres márkanév eredetének, eszerint pedig úgy tűnik, sokszor a véletlen alakítja ezeket a neveket.
Az egészséges életmód hirdetőit régóta foglalkoztatja, hogy vajon milyen eszközökkel lehet leghatékonyabban leszoktatni az embereket a dohányzásról. A Missouri Egyetem kutatói szerint az extrém, elrettentő és felkavaró képeket is tartalmazó dohányzás elleni kampányok nem bizonyulnak elég hatékonynak, sőt akár váratlan reakciókat is kiválthatnak a dohányosokból.
Azokat a műsorszolgáltatókat, amelyek a műsorkörnyezetnél hangosabban sugározzák a reklámokat vagy a televíziós vásárlással kapcsolatos műsorokat, ősztől bünteti a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa - jelentette be a testület szóvivője szerdán sajtótájékoztatón, Budapesten.
Az RTL Klub, a TV2 és a Viasat vezérigazgatója is kedvezőnek nevezte az új médiatörvény reklámszabályait az OMD Hungary csütörtöki kerekasztal-beszélgetésen. A médiaügynökség szakmai konferenciájának témája, hogy milyen hatással van a jogszabály a reklámszakmára.
Nem csak a pályán, a televíziók előtt is számos rekordot megdöntött az észak-amerikai profi amerikaifutball-bajnokság (NFL) 2011-es döntője. Az idei Super Bowl ismét minden idők legnézettebb tv-műsora volt az Egyesült Államokban, s az ország történetében mindössze a harmadik olyan adás, amelyre több mint 100 millióan voltak kíváncsiak.
Vasárnap hajnalban a Green Bay Packers bezsebelte a negyedik szuperkupa győzelmét. A mérkőzés alatt soha nem látott mennyiségű reklám volt látható. Az Addict blog kiválogatta a legjobbakat.