Az élsportot sohasem értettem, de mindig lelkesen néztem, különösen a kiemelkedő alkalmak idején, mint például az olimpia is, amikor nagyon sokan összegyűlnek, hogy élsportoljanak. Együtt lenni, élsportolni, elhasználni 150 000 ingyenes óvszert és közben csúcsokat dönteni minden bizonnyal nagyszerű elfoglaltság, olyasmi lehet, mint rocksztárnak lenni vagy fideszes kistérségi megbízottnak – mindenképpen felemelő és lehengerlő érzés + rajongók.

Nem különösebben lep meg, hogy a sport üzlet, a dopping üzlet, a doppingellenes harc üzlet, a közvetítés üzlet, és életemben ennyi Turkish Airline reklámot nem néztem volna végig, ha nincs olimpia. Bár az is igaz, hogy életemben nem fogok vele repülni, annyira megutáltam, viszont most már tudom, hogy van, mert egyébként eszembe sem jutott volna, hogy a törökök repülni is szoktak.

Egy repülő török – ez azért túlzás.

Ugyancsak gratulálok a Huawei kreatívjainak, akik szerint abból, hogy egy idősödő görög filozófus tiszta erejéből belerohan egy fehér lóba, valami olyasmi születhet, amit az emberek feltétlenül meg akarnak vásárolni. Szerintem egy nagyon halott görög filozófus és egy törött lábú fehér ló keletkezik, de ők úgy hiszik, hogy telefon. Lelkük rajta.

Az üzlet azonban üzlet, a sportolókon nincsenek reklámok, mert ilyenkor csak a Nemzetközi Olimpiai Bizottság kaszálhat, nem beszélve a kínai és török cégekről, de mindezen üzleti vonatkozások ellenére néha észreveszem, hogy maradt valami abból, amit a sport szellemének, a tiszta játék elméletének és gyakorlatának szoktunk nevezni, azaz a sportolók közül sokan megmaradtak normális embernek.

*

Elég régóta nem tudok például napirendre térni afölött a tény fölött, hogy vannak például hosszútávfutó nők, akik hosszútávot futnak. Ezt úgy képzeljék el azok, akik nem sportszeretők, hogy a nők elkezdenek futni, és nem hagyják abba nagyon sokáig, pedig nem jutnak el sehová, hanem csak körbe és körbe, amit persze lehetne azzal magyarázni, hogy a célban örülnek nekik és érmeket kapnak, de nem, mert csak nagyon kevesen (hárman) kapnak érmet.

Mindezek ellenére a nők futnak. Tudják, hogy az fog történni, hogy a 10 000 méteres futás hatodik kilométerénél elindul két kenyai és két etióp, akik gyorsabban futnak, mint ők, de ilyenkor nem állnak meg, nem ülnek le a fűbe mozizni, hanem futnak tovább. Őrület! Ezért csodálatos a sport.

Én például, ha tudnám, hogy elmegyek Londonba, és ott majd a hatodik kilométeren mások elfutnak előttem, én meg nem nyerek semmit, akkor nem mennék el Londonba, ezért nem is vagyok én sportoló.

Tisztelem őket ezért.

*

A sport drog, és én kerülöm a drogokat, de csupán ezzel nem magyarázható a dolog, lennie kell valaminek abban, hogy a sport megtanít a tiszteletre, kitartásra és acélozza a jellemet, még ha ezt egyáltalán nem lehet észrevenni azokon a sportolókon, akik politikai szerepet vállalnak, és olyan idiótán képesek beszélni, mintha sohasem lettek volna sportolók. Gondolom, az a sportoló megy politikusnak, aki már sportoló korában is gyönge ember volt, és a politika világában végre otthon érezheti magát. Vagy csak nagyon buta.

A másik dolog, amit észrevettem, hogy vannak csapatok, mint például a magyar vízilabda-válogatott, amelyek simán nyeretlenül hazautazhatnának Londonból, mégis csak annyit mondhatna rájuk egy tisztességes újságíró, hogy így alakult, legközelebb majd jobban megy, mert már előre megnyertek minden meccset, amit lehetett, és érdemes bennük bízni, mivel meg fogják szolgálni. Aztán vannak olyan csapatok, amelyek akkor is ellenszenvesek lennének, ha mindent megnyernének.

*

Hazudtam persze, amikor azt állítottam, hogy kerülöm a sportokat, hiszen az ülve űzhető sportok közül hármat is művelek, a sakkot, a pókert és a horgászatot, de itt meghúztam a határt, mert például azokat az ülve űzhető sportokat, melyek esetében lapát van az ember kezében, kifejezetten nehéznek és kerülendőnek találom.

Esetleg megpróbálkoznék még a toronyugrással, ha nem lenne olyan magas.

Pesszimista voltam, három-négy éremre számítottam (arany) maximum, de a csapat túlteljesített, aminek egyértelmű politikai következményei vannak (ennek ellenkezőjének is politikai következményei lettek volna, mert ha csak 1 aranyérmet nyertünk volna, akkor négy évig mantrázta volna a Fidesz, hogy Gyurcsány Ferenc úgy tönkretette az országot, hogy még évekig nem képesek talpra állni a sportolóink), esetünkben az, hogy kiderült: a Fidesz olyan mértékben lendítette fel a magyar sportéletet, hogy ennek immár az eredményei is megérkeztek, minden egyes érem, helyezés, megnyert meccs a párt nagyszerűségét hirdeti, míg minden vereség az elmúltnyócév károkozását minősíti.

Mondjuk, ettől még lehet örülni.