Egyetlen rendelettel megszüntetnék az összes menekültellátó intézményt
Január elsejétől nem lenne több befogadó intézmény az országban, új szervezeti formában működhet a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal.
Január elsejétől nem lenne több befogadó intézmény az országban, új szervezeti formában működhet a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal.
hvg.hu
"Magyarország hatályba léptette kegyetlen törvényét."
hvg.hu
Az Alkotmánybíróság az egészséges környezethez való jog megsértése miatt megsemmisítette azt az autóverseny-pályákra vonatkozó szabályozást, amely megengedte volna a zajterhelés aránytalan növelését.
MTI
Egy rendelet szerint az fizet, aki miatt a riasztás történik.
hvg.hu
Egy tollvonással eltörölhető egy akkreditált képzés Magyarországon, a társadalmi nemek tanulmánya szaknál az ok a korábbi nyilatkozatok alapján egyértelműnek tűnik.
Windisch Judit
Megjelent az iskola újraalapításáról szóló miniszteri rendelet, a gimnázium újra önálló jogi intézmény lesz.
MTI
MTI
hvg.hu
Kásler hétvégén bejelentette, hogy ma bejelent valamit, csak azt felejtették el megmondani, hol.
hvg.hu
Peking jelezte, hogy Washington ellenlépésekre számíthat.
MTI
Az új rendelet egyik célja vélhetően az egyik piaci szereplő kiszorítása, illetve további szereplők belépésének a megnehezítése.
hvg.hu
Amit délben megígért a Miniszterelnöki Kabinetiroda, az estére meg is jelent a Magyar Közlönyben.
hvg.hu
Bővülhet a panziók mérete és száma, miután egy rendeletmódosítás a nagyobb szállásoknak is lehetővé tette az átminősítést. Akár 60 milliós támogatásra is lehet pályázni.
hvg.hu
Ezzel vége a rezsicsökkentésnek, a szakszervezet tiltakozik a rendeletmódosítás ellen.
Torontáli Zoltán
Elkészült a tranzitzónára vonatkozó rendelet, ebben olvasható, hogy a 14 éven felüli kísérő nélküli kiskorúnak eseti gyámot jelöl ki az illetékes kormányhivatal, a rendőrség megakadályozhatja a tranzitzóna elhagyását, és a a módosabb menekültek ki kell fizessék az elutasított menekültügyi eljárás költségeit.
hvg.hu
Felmentést adott a kormány a belföldi buszjáratok üzemeltetőinek egy csomó szabály teljesítése alól. Így nem számíthatunk sem segítségre, sem kártérítésre, ha késik a busz, vagy törlik a járatot.
hvg.hu
Egy belügyminiszteri rendelettervezet szerint, ezentúl a telkeken lévő kutak kivitelezési, továbbá üzemeltetési és fennmaradási engedélyéhez egy külön űrlapot is ki kell majd tölteni.
hvg.hu
A cél az, hogy könnyebb legyen összehasonlítani a tojás darabárát az üzletekben.
hvg.hu
A BBC-t a hírhedt ásotthalmi önkormányzati rendelet érdekelte. Mint ismert, a rendeletben megtiltották a nagyközségben a mecset- és a minaretépítést, a csador, nikáb, burka és burkini viselését, valamint müezzinek tevékenységét.
hvg.hu
Nevetségesnek nevezte az amerikai elnök, hogy egy szövetségi bíró felfüggesztette az általa hét, muszlim többségű ország állampolgáraival szemben elrendelt beutazási tilalmat. Szerinte felül fogják bírálni a bíró döntését.
hvg.hu
A seattle-i szövetségi bíróság döntése országos érvényű. A bíró azzal érvelt, ahhoz, hogy a rendelet alkotmányos legyen, tényekkel kell alátámasztani, és nem fikcióval. A Fehér Ház kapásból felháborítónak tartotta a döntést.
MTI
Romániában a kormány egy rendelettel módosította a büntető törvénykönyvet, a többi között úgy, hogy 14 millió forintnak megfelelő lejnél kisebb kárt okozó hivatali visszaélésért nem lehet büntetőeljárást indítani, az elkövető családtagjait nem lehet bűnpártolással vádolni.
unknown