50 éves A cápa, amivel Spielberg a frászt hozta a strandolókra és örökre megváltoztatta Hollywoodot – 50 fontos tény egy fontos filmről
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
"Magyarország hatályba léptette kegyetlen törvényét."
A hétfőn hatályba lépő hajléktalantörvényről ír a BBC. A brit hírportál azt írja, hogy az új törvény a 2013-as jogszabály egy sokkal erősebb változata, amit korábban az ENSZ egyik jelentéstevője, Leilani Farha is bírált. Farha még júniusban, egy nyílt levélben azt írta: a jogszabály kegyetlen és nincs összhangban a nemzetközi emberi jogi törvényekkel.
A cikk azt is kiemeli, hogy Magyarországon jelenleg 11 ezer férőhely van a különböző hajléktalanszállókon, viszont nagyjából 20 ezer él az utcán, így akiknek nem jut hely a szállókon, gyakorlatilag csapdába esnek.
Korábban mi is megírtuk, hogy vasárnap este szinte teljesen kiürültek a forgalmas budapesti aluljárók, mivel sok hajléktalan – mivel tudta, hogy életbe lép az új törvény – máshol keresett magának menedéket. Közben több ezren tüntettek a jogszabály ellen, kortárs írók, színészek, rendezők, riporterek és civilek közösen tiltakoztak a Kossuth téren.
A KDNP szerint a módosítás célja a hajléktalanokról való gondoskodás, a velük való törődés. Juhász Hajnalka, a párt országgyűlési képviselője azt mondta, a hajléktalanokat és a közrendet is szeretnék védeni.
Közeledik a téli időszak, és nem emberhez méltó az utcán életvitelszerűen tartózkodni. Az új szabályozás lehetővé teszi, hogy emberhez méltó módon körülményeket biztosítsanak a hajléktalanok számára
– fogalmazott Juhász.
Az emberevő óriáscápás film szupersztárrá tette a 28 éves rendezőt és a cápákat is.
A főpolgármester szerint a rendőrség egy nem létező gyűlésről hozott tiltó határozatot.
Múltkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
Közös főigazgatói kiállás nem lesz.
Egyelőre egyetlen óvópedagógus érintett a Mackós óvodában.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.
A szerelmes férfi egy Bécsben vett Sacher tortával repült Katarba kedveséhez.