Tucatnyi csecsemősírt találtak egy francia ásatáson
A római korban nagyon magas volt a gyermekhalálozás, de a szülők láthatóan gondozták a sírokat.
A római korban nagyon magas volt a gyermekhalálozás, de a szülők láthatóan gondozták a sírokat.
A bánsági Egresen végzett ásatásokon rábukkantak két sírépítményre, melyek az uralkodó és neje kőszarkofágja feküdhetett.
Perui régészek 227 olyan gyermek földi maradványait találták meg, akiket a prekolumbiánus csimu kultúra rituáléja szerint áldoztak fel az istenek kiengesztelésére. Feren Castillo archeológus szerint a felfedezés példa nélküli a világon.
Közel két év után fejezték be a Szolnoki Művésztelep régészeti feltárását.
Hála a fagyott talajnak, lényegében tökéletes állapotban maradtak azok az edények, amelyekben ritka leletet találtak a tudósok.
"Tucatnyi kabala, melyeknek balszerencsét távol tartó erőt tulajdonítottak" – árulta el a leletekről Massimo Osanna, a pompeji régészeti park igazgatója.
Egy 40 éve talált fosszíliáról derült ki, hogy egy új fajhoz tartozott.
Rendkívül ritka leletnek számít az ilyesmi.
Péter és András apostol falvának, Bétszaidának, pontosabban az ott épült apostolok templomának romjaira lelhettek izraeli és amerikai régészek.
A Királyok völgyéből a gízai piramisok közelében épülő Egyiptomi Nagymúzeumba szállították át Tutanhamon külső aranyozott fakoporsóját, amelyen első ízben végeznek restaurálási munkálatokat a gyermekfáraó sírjának 1922-ben történt felfedezése óta.
Izrael régészek kilencezer évvel ezelőtti, több ezer lakosú településre bukkantak Jeruzsálem mellett, a felfedezés újraírja ennek az ősi kornak a térségbeli történetét – jelentette a Jediít Ahronót című újság.
A napokban feltárt több ezer éves lelet, egy ceremoniális ruha előkerült bronz tartozékai azt bizonyítják, hogy a Baradla-barlang újkőkori kultuszhely lehetett.
Nem csupán a helyi ökoszisztémákra, hanem Grönland történelmére is komoly fenyegetést jelent a globális felmelegedés, amely elpusztítja a sziget régészeti lelőhelyeit. A szerves maradványok, úgy mint haj, tollak, meszes váz és húsfoszlányok mellett a lelőhelyek egy része viking települések romjait őrzi.
Mintegy ezeréves, fából épített várfalmaradványokat találtak cseh régészek a dél-morvaországi Břeclav városában álló kastély alatti ásatások közben.
Megtalálta és azonosította egy nemzetközi kutatócsoport a bibliai Ciklág városát, ahová Saul király elől menekült Dávid király – jelentette az izraeli média.
Egy albán-amerikai tengeri régészeti kutatócsoport tagjai találtak rájuk Albánia partjainál. Ez lehet a legősibb lelet, amelyet a Jón-tenger albán partjainál találtak.
A királyt később egy középkori sírkamrában temethették újra Pécsett.
A családi ház építése előtt végeztek feltárást a régészek, és 28 eddig nem ismert avar kori sírt találtak.
A brigetiói kaszárnyák maradványait már korábban megtalálták, most a tábor kapuját és falait is.
Rutin feltárásra készültek a régészek, aztán kiderült, hogy utoljára 50 éve találtak ilyen értékes leletet.