#segélycsomag


Sorsdöntő Ukrajna számára az USA 61 milliárdos segélycsomagja
 

Sorsdöntő Ukrajna számára az USA 61 milliárdos segélycsomagja

Több szempontból is létfontosságú Ukrajnának, hogy szerdán – a képviselőház után – az USA szenátusa is megszavazta az orosz agresszió ellen harcoló országnak szánt 61 milliárd dolláros csomagot. Megindulhatnak Ukrajnába a szállítmányok, más országok is felújíthatják a segélyezést, az ukrán nép és hadsereg pedig újabb bizonyítékot kapott arra, hogy a Nyugat több mint két évvel az átfogó invázió kezdete után is kitart még Ukrajna mellett.


Az ígéretek meg ami megvalósult belőlük: Mennyibe került eddig a szövetségeseknek Ukrajna támogatása?
 

Az ígéretek meg ami megvalósult belőlük: Mennyibe került eddig a szövetségeseknek Ukrajna támogatása?

Kijev barátai az elmúlt két évben eurószázmilliárdok kifizetését vállalták, hogy ezzel segítsék az ukránok oroszok ellen vívott honvédő háborúját. Mennyi pénz érkezett meg mindebből, milyen célokra fordíthatta az összegeket Ukrajna, és mi lesz a támogatások jövője? Helyzetjelentés az ukrajnai invázió megindulásának második évfordulóján.





Nyomozás indulhat az uniós pénzből túlárazottan vásárolt állami élelmiszer-segélycsomagok miatt
 

Nyomozás indulhat az uniós pénzből túlárazottan vásárolt állami élelmiszer-segélycsomagok miatt

Egy liter tej 2017-ben (!) 516 forintért került bele – uniós pénzből – a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság által osztogatott, szegényeknek szánt élelmiszercsomagokba, most a NAV nyomozást indíthat az ügyben – derült ki Polt Péter közléséből. A témában több vizsgálat is folyt, de annak eredményéről a kormányzat nem beszél.