Alkalmatlan a koronavírus-fertőzés kimutatására két Magyarországon is kapható teszt
A Semmelweis Egyetem kutatói kínai fejlesztéseket vizsgáltak.
A Semmelweis Egyetem kutatói kínai fejlesztéseket vizsgáltak.
hvg.hu
A készítményt azok véréből állítják elő magyar kutatók, akik már átestek a fertőzésen, mára pedig meggyógyultak.
MTI
MTI
hvg.hu
A cél, hogy a korlátozások a gazdaság újraindítása a járvány elleni védekezés következő fázisban a kellő megalapozottsággal mehessen végbe.
hvg.hu
Merkely Béla külföldi diákok előtt, videokonferencián beszélt arról, mit tapasztalni nálunk. Jól állunk, mondta, de a kórházak, az idősotthonok és a hajléktalanszállók veszélyben vannak.
hvg.hu
A Semmelweis Egyetem rektora, Merkely Béla szerint a 65 éven felülieknek kifejezetten javasolt maszkot viselnük, amikor elhagyják otthonaikat.
hvg.hu
A magyar találmány nagy előnye, hogy nem jelent többletterhelést a kórházi gázhálózatnak. A szabadalmaztatás után megkezdődhet a sorozatgyártás.
MTI
MTI
hvg.hu
Az OORI korábbi főigazgatóját vasárnap távolította el a miniszter, az egyetem viszont továbbra is mellette áll. Az Evangélikus Egyház és Balog Zoltán szintén támogatják.
hvg.hu
A Semmelweis Egyetem szakértő segítségével válaszolt a legfontosabb kérdésekre.
hvg.hu
A kislány eredetileg epilepsziás roham miatt került a Semmelweis-klinikára, de az elvégzett vizsgálatok kimutatták, hogy koronavírusos.
hvg.hu
A klinika összes munkatársánál elvégezték a koronavírus-tesztet, március 26-a óta nem tudnak újabb megbetegedésről.
hvg.hu
Az utóbbi két hétben az intézményben 98 alkalmazottat teszteltek.
hvg.hu
Önkéntes munkát vállaló hallgatók is besegítenek az egyetemnek.
MTI
Ahogy a járvány terjed, egyre több lélegeztetőgépre lesz szükség világszerte, így egyre nehezebb a beszerzésük.
hvg.hu
Három másik gyanús beteggel együtt szállították a Szent Lászlóba a Semmelweis Egyetem hallgatóját.
hvg.hu
Az ELTE PPK Pszichológiai Intézet és a Semmelweis Egyetem közös kutatást indított, hogy kiderüljön, mennyire népszerűek Magyarországon a hevített dohánytermékek.
hvg.hu
A Semmelweis Egyetemen tanuló negyedéves diák olyanokkal bulizhatott, akiket az ELTE munkatársai is oktatnak, az ELTE mindannyiukat otthoni karanténba küldte.
hvg.hu
Nincs egyértelmű rend a koronavírusos diák karanténba helyezése óta.
hvg.hu
Az egyetem rektora elrendelte, hogy az angol nyelvű évfolyam hallgatói a karantén idejéig nem vehetnek részt előadáson és gyakorlaton.
hvg.hu
Egy 52 éves férfi kapta a szervet, amelyet repülővel hoztak Budapestre.
hvg.hu
Egyre több gyerek császárral jön világra.
hvg.hu