Egyre több magyar dönt úgy, hogy inkább Ausztriában folytatja
A trend folytatódik.
Az uniós belépésünk utáni első években közelített Magyarország fejlettsége az EU-átlaghoz, azóta alig, viszont a szegénység csökkent, a magyar munkaerő pedig jóval drágább lett. És arra emlékszik még valaki, amikor arról volt szó, hogy 2008-ban lesz magyar euró?
Magyarország mind a vásárlóerő-paritáson mért egy főre jutó GDP, mind pedig az egy főre eső tényleges fogyasztás tekintetében az Európai Unió öt legszegényebb országa közé tartozik – írja a Bruxinfo friss uniós statisztikákra hivatkozva. A lakosság anyagi jóléte Görögországban zuhant a legdrámaibb mértékben 2010 és 2012 között.
Megtörténtek az összegzések 2013 első negyedévét illetően, és – nem meglepő módon – több száz millió okos eszközt adtak el, emellett egyértelmű az Android-dominancia.
Ha van kiapadhatatlan téma az IT-világban, akkor az a Facebook.
SMS-ben röviden kell fogalmazni – könnyű lenne most egy legyintéssel elintézni a dolgot, és áthárítani a fiatalokra a...
Az 1,3 milliárdos népességből 457 millió ember szörfözött széles sávon 2010 végén – ez több netező, mint amennyi az...
Hogy mi a gond a használati tárgyak funkcionalitáson felülemelkedő fetisizálásával? Természetesen semmi!
Minden a kereséssel kezdődött, azonban hogy hol lesz a vége, azt egyelőre nem tudni.
Egyre nagyobb igény van olyan nagy teljesítményű rendszerekre és hálózatokra, melyek egyszerre biztosítják a...
Annyira sokszor, hogy ha utánaszámolunk, akkor kiderül, életünk során többet fogjuk az egeret, mint...
A 18-64 éves korosztályon belül a legalább heti rendszerességgel internetezők aránya 2005 és 2008 között 25...
Most élünk jobban, vagy 1989-ben? Cikksorozatunk előző részében az árak alapján jártuk körbe ezt a kérdést, most a szociális rendszert nézzük meg.
A tényleges statisztikák előtt lehet tippelni.
Napi videónk ezúttal érdekes számokat és adatokat mutat – „State Of The Internet”, azaz mi a helyzet az internettel?
Az 1988 és 1993 közt eltelt hat évben négyszer is előfordult, hogy egy csapat egy kivétellel az összes pole-t megszerezze egy szezonban, kétszer a McLarennek, kétszer a Williamsnek sikerült ez a bravúr. Ilyen, és ehhez hasonló statisztikai adatokat gyűjtött össze az Ideális ív blog szerkesztője.
A kényelmes és egyszerű PSMS szolgáltatás már mindhárom magyar mobilszolgáltató hálózatán elérhető, így a vásárlók...
Az, hogy a neten (illetve lassan már mindenhol) kémkednek utánunk, nem újdonság.