Megválasztották Handó utódját az OBH élére
A következő kilenc évben Senyei György Barna az Országos Bírósági Hivatal elnöke.
A következő kilenc évben Senyei György Barna az Országos Bírósági Hivatal elnöke.
hvg.hu
Itt a szavazás eredménye.
hvg.hu
Az év hala szavazáson a süllő és csuka között dőlhet el a verseny
hvg.hu
Ursula von der Leyen testületének hivatalba lépése egy hónapot csúszott, a többi közt a magyar biztosjelölt személye miatt kialakult vita miatt.
Romániában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, amelyben eldől, hogy Klaus Iohannis jelenlegi jobboldali államfő, vagy Viorica Dancila szociáldemokrata exminiszterelnök lesz-e Románia elnöke a következő öt évben.
MTI
Decemberben harmadik alkalommal tartanak polgármester- és képviselő-választást a Zala megyei Várföldén, ahol hirtelen megugrott a választói névjegyzékben szereplők száma, és emiatt már két voksolás is érvénytelen lett.
MTI
A szövegbe az utolsó pillanatban került bele egy módosító javaslat a kötelező kvótákról, a párt szerint ráadásul akkor sem lett volna semmi következménye, ha átmegy az Európai Parlamenten.
Ki kell adnia a Belügyminisztériumnak a Társaság a Szabadságjogokért és a Political Capital által igényelt lakcím-nyilvántartási adatokat, miután a TASZ pert nyert a BM ellen. Így kiderülhet, hogy történtek-e visszaélésszerű lakcímbejelentések a tavalyi országgyűlési választás előtt.
hvg.hu
Lezárult az Év Bortermelője Magyarországon díj 2019-es jelölési szakasza. Több mint 250 szakember, a szőlész-borász, vendéglátó szakma és a szaksajtó felkért képviselői jelöléseinek összesítése után a Magyar Bor Akadémia kihirdette azt a hat, legtöbb szavazatot elnyerő termelőt, akik esélyesek a rangos címre.
hvg.hu
A hetedik alkalommal indított voksolással ismét a hazai fafajokra hívják fel a figyelmet.
MTI
A Győri Ítélőtábla újraszámoltatta a szavazatokat, ezért kiderült, hogy valójában nem is a fideszes jelölt kapta a legtöbb szavazatot.
MTI
MTI
hvg.hu
Ismét eltolták a szavazást a LIBE bizottság tisztségéről.
hvg.hu
Az ellenzék polgármesterjelöltje bejelentést tett a Nemzeti Választási Irodánál.
hvg.hu
A részvétel az országos átlag alatt van eddig Pécsen, igaz többen szavaztak, mint 5 éve.
hvg.hu
A lap úgy tudja, erre azért van szükség, mert rengeteg ukrán-magyar kettős állampolgár van bejelentkezve a határmenti településekre, ami már a helyi választási bizottságnak is feltűnt.
hvg.hu
Szombaton és vasárnap rendkívüli nyitvatartás van a kormányablakokban, okmányirodákban, hogy a lejárt személyi okmányok helyett újakat igényelhessenek a választópolgárok.
MTI
Ez több mint tízezerrel több annál, mint ahányan öt évvel ezelőtt voksoltak így.
MTI
A kétkamarás román parlament együttes ülésen szavaz a Viorica Dancila szociáldemokrata miniszterelnök vezette kormány ellen beterjesztett bizalmatlansági indítványról.
MTI