Eldől ma, hogy ki lesz a román elnök

Romániában vasárnap tartják az elnökválasztás második fordulóját, amelyben eldől, hogy Klaus Iohannis jelenlegi jobboldali államfő, vagy Viorica Dancila szociáldemokrata exminiszterelnök lesz-e Románia elnöke a következő öt évben.

  • MTI MTI
Eldől ma, hogy ki lesz a román elnök

Belföldön vasárnap helyi idő szerint 7 órakor (magyar idő szerint 6-kor) nyitottak a szavazóhelyiségek, külföldön már péntek óta voksolhatnak a román állampolgárok. Az ország több mint 18 millió szavazópolgára számára belföldön 18 748, külföldön pedig 835 szavazóhelyiséget rendeztek be. Magyarországon a román nagykövetségen, a Román Kulturális Intézetben, valamint Románia gyulai és szegedi főkonzulátusán voksolhatnak a román állampolgárok.

Az első fordulóban Iohannis az érvényes voksok 37,8 százalékát, Dancila pedig a szavazatok 22,3 százalékát szerezte meg. A mostani második fordulóban az győz, aki megszerzi az érvényes voksok egyszerű többségét. A jobbközép pártok versenyből kiesett elnökjelöltjei is Iohannis mögött sorakoztak fel, de a többiek sem biztatták választóikat arra, hogy Dancilát támogassák. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) nem állt egyik jelölt mögé sem, hívei belátására bízta, hogyan voksolnak.

Mivel a szavazólapok mindenütt azonosak, a választók bárhol leadhatják voksukat. A szavazás mindenütt helyi idő szerint 21 órakor ér véget. Az exit poll-felméréseket urnazáráskor ismertetik a hírtelevíziók.

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Dr. Reiserként írtak bele a Stranger Thingsbe – Paul Reiser a HVG-nek

Azokat, akik csak a Stranger Thingsből ismerik, összezavarná, hogy miket művelt a karrierje kezdetén Paul Reiser. Korábbi rajongóit például azzal lepte meg, hogy feltűnt az Aliens gonoszaként. A veterán komikussal pályafutása cikkcakkjairól, Jerry Seinfeldről, Lisa Kudrow-ról és Eddie Murphyről is beszélgettünk. És arról is, miért tartotta hülyeségnek a Jóbarátokat.