Már meg is szavazta a Fidesz és a KDNP az isztambuli egyezmény elutasítását
Csont nélkül igent mondott az erről szóló politikai nyilatkozatra a kormánykoalíció.
Csont nélkül igent mondott az erről szóló politikai nyilatkozatra a kormánykoalíció.
hvg.hu
A kislány szépen gyarapszik, és az anyatej mellett már szilárd táplálékot is fogyaszt.
hvg.hu
Az eduline.hu oldalon bárki kifejezheti a véleményét.
hvg.hu
A praktikum ezúttal zárójelbe került, a szemrevaló külső egyszerűen mindent visz.
hvg.hu
Az amerikai elnökválasztás menetrendjébe is beleszól a járvány.
Sztojcsev Iván
Igaz, ez még kevés ahhoz, hogy leváltsák az eddigi igazgatót.
hvg.hu
A szavazók 55 százaléka azt szeretné, ha a belvárostól délre eső helyszínen épülne fel a Szentendrét Szigetmonostorral összekötő gyalogos-kerékpáros híd.
hvg.hu
Kálló Gergely több mint ezer vokssal vezet a szavazólapok nagyjából felének feldolgozása után.
hvg.hu
A szavazásra jogosultaknak csupán 16,69 százaléka voksolt délután egy óráig Dunaújvárosban az időközi országgyűlési választáson. 2018-ban addigra már 44,61 százalékos volt a részvétel.
MTI
MTI
hvg.hu
A dunaszerdahelyi MOL Arénára is lehet szavazni.
MTI
Egy appot készítettek, amellyel a szavazók megoszthatták érvénytelen voksaikat, melyeket a 2016-os kvótareferendum során adtak (volna) le. A magyar állam már 2018-ban is veszített az ügyben.
hvg.hu
A tizenegy játékos közül öt liverpooli.
MTI
A csukát és a német bucót győzte le a Magyar Haltani Társaság közönségszavazásán.
MTI
Rogán Cecília, Borkai Zsolt, Gyurcsány Ferenc, Tiborcz István és a két Orbán: Ráchel és Viktor – 2019-ben is nagyszerű csapat gyűlt össze a HVG címlapjain. Egy ideig az utcán is láthatták őket, de aztán a hatalom úgy gondolta, ez nem annyira szerencsés, tehát letiltotta a lapot a hirdetőoszlopokról. Mondták, kell a helynek másnak, aztán többszörösen kiderült: valójában semminek. Csak a HVG ne legyen ott. Ami azt jelenti, hogy zavarta őket, tehát jó. Mi most kiválasztottuk az év 51 címlapjából azokat, amelyek nekünk a legkedvesebbek voltak, annak eldöntését azonban, hogy melyiknél sült el legjobban a címlapteam keze, az olvasókra bízzuk. Szavazzon!
hvg.hu
Azonnali tárgyalást akar a szenátusban.
MTI
A brit miniszterelnök fényképes igazolványhoz kötné a voksolást, ami miatt rengetegen eshetnek el a szavazójoguktól, de a toryk jól járnának.
hvg.hu
Ő a harmadik amerikai elnök, aki ellen elindult az impeachment eljárás.
MTI
Elsőre bakizott a kormánypárt.
T. R.
Keveset változtatnak a múlt héten rosszul megszavazott, majd visszaküldött törvényen.
Rendkívüli ülést kezdeményezett Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, ahol újra szavaznak a bírák és ügyészek fizetéséről. Áder János köztársasági elnök vétója igencsak kapóra jött.
hvg.hu