Egy órán belül leszedették az ELTE ÁJK épületéről a színművészetiseket támogató szalagokat
Az akciót szervező csoport szerint a kar vezetése küldette le az egyetemi gondnokot, hogy távolítsa el szolidaritásuk jeleit.
Az akciót szervező csoport szerint a kar vezetése küldette le az egyetemi gondnokot, hogy távolítsa el szolidaritásuk jeleit.
hvg.hu
Tiszteli és csodálja a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak a bátorságát.
hvg.hu
Nehezen bírja a Nemzeti Színház igazgatója a jelenlegi időszakot, de annyi támogatást kap, hogy úgy érzi, muszáj végigcsinálnia.
hvg.hu
A Nemzeti Színház színésze nemrég a Színház- és Filmművészeti Egyetem tulajdonjogát átvevő alapítvány kuratóriumába került be.
hvg.hu
Közel tucatnyi neves vallás- és filozófiatörténész, klasszika filológus állt ki Karsai György, a Színház és Filmművészeti Egyetem Doktori Iskolájának vezetője mellett, akit hazafiatlansággal vádolt az egyetem tulajdonosi jogait gyakorló alapítvány kuratóriumának elnöke, Vidnyánszky Attila.
hvg.hu
A Le Monde-ban és a Süddeutsche Zeitungban is kiemelt téma az autonóm SZFE-ért vívott küzdelem.
hvg360
Elvárják az uniós tagállamok kormányaitól, hogy hassanak a magyar kabinetre.
hvg.hu
A színésznő szerint a régi Vidnyánszky Attila most ott tüntetne a fiatalok között.
hvg.hu
A színművész szerint Vidnyánszky Attila darabjaiból tehetség és erő sugárzik, de az erőt nem megfelelően használja.
hvg.hu
Rektori közleményben írták le, hogy nem kívánnak belefolyni a konfliktusba.
hvg.hu
„Kivétel nélkül mind egy olyan iskolában tanultatok, ami már soha többé nem lesz” – mondta a rektori feladatokat ellátó Upor László diplomaosztójukon a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatóinak.
hvg.hu
Az SZFE ügyében zsákutcába navigálta magát a kormány. Vélemény.
Bodansky György
A Berliner Ensemble pénteken közölte, nem lépnek fel a MITEM fesztiválon az SZFE-n történtek miatt.
hvg.hu
A brit kulturális élet meghatározói alakjai nyílt levélben biztosítják támogatásukról a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóit.
hvg.hu
Tényleg nem akarjuk ellenőrizni, hogy mi történik a gyermekeinkkel? Tényleg nincsen közünk ahhoz, hogy független szellem éljen az egyetemeken és a kutatóintézetekben? Tényleg nem fontos a szabad sajtó és a független bíróság?
Gyarmathy Éva
Így reagált a kormánypárt győri csoportja arra, hogy egy rendező kiáll egy egyetem függetlensége mellett.
hvg.hu
A világhírű indiai születésű brit író is kifejezte szolidaritását a Színház- és Filmművészeti Egyetem hallgatóinak.
hvg.hu
A miniszter szerint Vidnyánszky Attilával szemben lejárató akciók indultak, a színművészetin pedig a kuratóriumnak kell rendet tennie.
hvg.hu
10 oktatási intézményt zártak be eddig, elhunyt Jirí Menzel, Djokovicot kizárták. Ez a hvg360 reggeli hírösszefoglalója.
hvg360