„Mi a történelem?” – e felvetés köré épült a lemondási ideje alatt a rektori feladatokat továbbra is ellátó Upor Lászlónak a Színház- és Filmművészeti Egyetem (SZFE) vasárnapi, a Vígszínházban tartott diplomaosztóján. Upor szerint „a nagybetűs történelem általában távol tartja magát unalmas hétköznapjainktól. De ma valahogy ezt másképp éljük meg itt, ezek között a valóban történelmi, színháztörténeti jelentőségű falak között.”

Úgy fogalmazott: „A diplomátokat ma nem én adom át – nem az amúgy is kétes státuszú egyetemi vezető –, hanem maga a történelem, csak ő más elfoglaltsága miatt nem tudott jelen lenni, ezért rám tolta a melót.

Nem akarom megsérteni a jelenlévő szülőket, nagyszülőket, nem akarom őket szülői jogaikban csorbítani, de ti, akik most diplomát kaptok, egy kicsit a történelem gyermekei is vagytok – vagy úgy mondanám: érzékelhetőbben vagytok azok, mint mások, a máskor diplomázók.

Ti vagytok az elsők – remélhetőleg az utolsók is –, akiktől egy láthatatlan mikroorganizmus elrabolta a színházi vagy filmes mestermunkával megkoronázott befejezés esélyét. Ti, akik ma diplomát kaptok, az elmúlt években szinte mindannyian tanultatok olyan fontos mestertől, aki már soha senkit nem fog tanítani. És kivétel nélkül mind egy olyan iskolában tanultatok, ami már soha többé nem lesz. Olyan. Ennek a jelentősége csak évek múlva érik meg, ahogy a tapasztalatok IGAZI feldolgozása is évekbe telik majd.”

Upor úgy folytatta:

De a helyére kerül idővel minden. Hosszú távon biztosan. A veszteségek is. És lassan előjön az, amit mindebből tanulni lehet. Mert egyet nem mondhatunk: hogy az elmúlt évek nem láttak el bennünket lelki-szellemi munícióval, hogy a mi kis köz-életünk nem szolgált elég alapanyaggal.”

Felidézte Upor, hogy a Vígszínház egykor a Néphadsereg Színháza volt, ahol az erkélyeket és páholyokat díszítő domborművek – amelyeken most a művészet jelképei láthatók – kardokat, géppisztolyokat, tankokat ábrázoltak. „Ez az épület sokat látott már, de most is áll, most is azt teszi, amihez ért: energikus, tehetséges alkotókat visel a deszkáin, érdeklődő és nyitott nézőket fogad a nézőterén. A helyén marad – ahogyan a helyére kerül minden. Idővel.”

Így múlik el a világ dicstelensége, és tér vissza a normalitás. Erre (is) érdemes gondolnotok, amikor épp ezen a színpadon ma átveszitek az okleveleket”

– mondta Upor László, majd arra kérte a hallgatókat, hogy pörgessék le a fejükben az egyetemi éveiket annak minden „szorongásával, örömével, szorongásával, diadalával, szorongásával, oldottságával, szorongásával, büszkeségével”. Beszédét azzal zárta:

A diploma például méltó kezekbe. Megdolgoztatok érte. Ti, tanárok és ti, végzett hallgatók. Gyertek szép sorban, és vegyétek át. Kivételesen hagyjátok a szorongást. Legyetek büszkék.”

Az SZFE különleges körülmények között tartotta a vasárnapi diplomaosztót . A koronavírus-járvány miatt az utolsó hónapokban komoly nehézségekbe ütközött az oktatás az intézményben, amelynek aztán alapítványi tulajdonba adásáról döntött az állam. Az alapítvány kuratóriumának élére Vidnyánszky Attila, a Nemzeti Színház igazgatója került, s a testületbe egyetlen, az egyetem által javasolt tagot sem küldött az illetékes minisztérium. Több oktató már ezt követően jelezte, hogy felbontja a szerződését az intézménnyel. Augusztus végén lemondott az intézmény teljes vezetése és szenátusa, mert – amint közleményükben fogalmaztak – az új alapító okiratban minden jogkörüktől megfosztották őket.

A hallgatók a múlt héten elfoglalták az egyetem Vas utcai épületét, vasárnap pedig élőláncot szerveztek, amelynek több ezer résztvevője kézről kézre adva juttatta el az SZFE chartáját az Országgyűlés épületéhez.