Mészáros Lőrincék már 30 milliárdot kerestek a sztrádakoncesszión
Egyelőre nem a koncessziós társaság finanszírozza a magyar államnak a sztrádák megújítását és fejlesztését, hanem éppen fordítva.
Egyelőre nem a koncessziós társaság finanszírozza a magyar államnak a sztrádák megújítását és fejlesztését, hanem éppen fordítva.
Lázár János miniszter olyan beruházásokat is kvázi bejelent, amelyek évek óta tervezettek, benne vannak a sztrádakoncessziós szerződésben. Ezzel együtt a kormány sok új projektre készül – miközben az eredeti érv a 35 éves koncessziós struktúra mellett az volt, hogy az államnak nincs pénze a szükséges beruházásokra. A koncessziós társaság szerint mindig folyamatosan dolgoznak az épp zajló felújításokon, az ütemezéseket az állam hagyja jóvá, ha valamivel megcsúsznak, pénztől esnek el.
Bár 2026-ban már kevesebbet kell majd költeni a sztrádakoncessziókra, de jövőre kezdődnek a vállalt bővítések az M1-es háromsávúsításával.
Csak mítosz, hogy Hitler találta ki az autópályákat. Az első egy kis sztráda volt a festői olasz tavak között.
Több mint kétszáz kilométerrel bővülnek jövőre a fizetős szakaszok.
Európában a személyautók immár 7 országban használhatják fizetés nélkül az autópályákat. A magyar matricák uniós összehasonlításban is sokba kerülnek, de a sztrádahasználat messze a fizetőkapus országokban a legdrágább.
Főleg az M1-M0-M5-M43 útvonalon közlekedhetnek a szokásosnál többen.
Rendőrök vezették ki a sztrádáról az összezavarodott markolóst.
A sztrádák egy része túl korán vagy feleslegesen épült meg a G7 számításai szerint.
Kis híja volt, hogy nem történt tragédia.
A fővárosban igazi biciklis forradalom zajlik a főpolgármester szerint.
Az egyik kétszer meg is fordult mire elhagyta a sztrádát.
A 77-es út 2x2 sávossá válhat.
A Nemzeti Koncessziós Iroda arra hivatkozott a bíróság előtt, hogy döntés-előkészítő anyagokat kér a Transparency International Magyarország.
„Nem hagyhatjuk, hogy suttyomban lopják el alólunk a gyorsforgalmi utakat” – írta a Facebookon Budapest főpolgármestere.
A Transparency International kikért néhány adatot, de a folyamat elakadt.
Ismerős nevek a kivitelezők közt: Strabag és Duna Aszfalt.