Tizenöt évesen elhunyt a Katwe királynője színésze
Nikita Pearl Waligwa halálát daganatos betegség okozta.
Nikita Pearl Waligwa halálát daganatos betegség okozta.
Életének 72. évében elhunyt Andorai Péter Kossuth-díjas színművész, a nemzet színésze - tudatta a család szombaton az MTI-vel.
Újabb részletek derültek ki Gesztesi Károly halálával kapcsolatban. Színésztársai vártak rá, ám mivel nem érkezett meg, a keresésére indultak.
A több ezres tüntetés végét örökítette meg az Örkény színésze.
Utoljára tíz évvel ezelőtt lépett színpadra.
A színész nagy autógyűjtő volt, és a kollekció egy része most új tulajdonosra vár.
Utolsó Bond-filmje forgatásának végén mondott érzelmes beszédet.
A színész-rendező azt mondta, bátornak kell lennie annak, aki vele akar dolgozni.
A sokoldalúságáról is ismert színész beszél arról, hogy jött le drogról és kinek köszönheti ezt. Elismeri, hogy nem tesz rózsaszín tejszínhabot a mondanivalója mellé, holott nem szereti a konfrontatív helyzeteket. HVG-portré.
Dmitrij Szmolevet, az egyik legismertebb moszkvai színház, a Szovremenyik társulatának tagját, nyolc nap elzárásra ítélték azért, mert egy videóban eljátszotta egy részeg rendőr szerepét. A hatóságok szerint a színész egyrészt rossz színben tüntette fel a rendőröket, másrészt engedély nélkül vett fel egyenruhát.
A New York-i színész 69 éves volt.
A „Ne válts vissza jegyet” akció apró segítség, de fontos gesztus a színészek, műszaki dolgozók felé.
A Katona József Színház színészei fotót közöltek a nagy pillanatról.
A 60. születésnapját ünneplő színész-rendező nem zárkózik el attól a lehetőségtől, hogy egyszer még színházigazgató legyen, de előbb örülne annak, ha a Ványa bácsit vagy Az ügynök halálát "kidobná a gép". Bár a piac inkább Rudolf Péter humorára vevő, ő vágyna a drámai szerepekre.
Több mint 100 filmben szerepelt Robert Forster, többek között ő volt a megcsömörlött fejvadász Tarantino Jackie Brownjában.
A színésznő azt mondja, a forgatásokon nincs benne félelem vagy korlát, de a mindennapi kérdésekben hajlamos szorongani. És nagyon szeretne végre vígjátékokban játszani.
A színésznő szerint a felvételizők közül alig volt olyan, aki alkalmas lett volna a pályára.
A négy éve Philadelphiában élő színésznő a jövőben állatrehabilitációval szeretne foglalkozni, bár néhány szerep kint is megtalálja.
A "Szikla" iszonyat sok pénzt keresett filmjeivel, az eddig listavezető George Clooneyt is megelőzte.