„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Nikita Pearl Waligwa halálát daganatos betegség okozta.
Elhunyt Nikita Pearl Waligwa ugandai gyerekszínész, aki Lupita Nyong’o partnereként szerepelt a Katwe királynője című Disney-filmben.
A tizenöt éves lány agyában 2016-ban daganatot találtak, a film rendezője, Mira Nair pedig gyűjtést szervezett a javára, hogy Indiában gyógyulhasson, miután hazájában az orvosok azt közölték, nem állnak rendelkezésre a szükséges eszközök a kezeléséhez. Egy évvel később daganatmentesnek nyilvánították, de tavaly kiújult a betegsége.
A Katwe királynője Phiona Mutesi, egy nehéz sorból származó ugandai sakkozó történetét mesélte el. A kislány kilencévesen kezdett játszani, és bár nem járt iskolába, nemzetközi versenyeken is szerepelhetett. A filmben Waligwa a főszereplő barátnőjét, Gloriát alakította, aki elmagyarázta Phionának a sakk szabályait.
(BBC)
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.