Tizedével drágább lett a temetkezés tavaly óta
Drágult a fa, a benzin, az energia és a munka, drágultak a temetkezések is. Tavalyhoz képest 10 százalékkal többe került most temetni.
Drágult a fa, a benzin, az energia és a munka, drágultak a temetkezések is. Tavalyhoz képest 10 százalékkal többe került most temetni.
A spanyol Martín Zamora úgy látja, ezzel nagy szolgálatot tesz a hátramaradt családtagoknak.
A fa világpiaci ára 300 százalékot nőtt egyetlen év alatt. Nagyrészt emiatt a magyarországi temetkezések eddig 8-11 százalékkal drágultak, és az áremelkedésnek még nincs vége.
Több száz sziklába vájt sírt találtak régészek Kairótól 400 kilométerre délkeletre, az egyiptomi keleti sivatagban lévő óriási temetőben.
A koronavírus-járvány az élet szinte minden területére hatással van. Még arra is, ahogyan a szeretteinktől búcsút veszünk.
Három civilizációból származó leletek voltak azokban a sírokban, melyeket nemrég tártak fel régészek Egyiptomban.
Bár a világ nagy részén továbbra sem legális, egy amerikai cég nem tágít ötletétől: temetés vagy hamvasztás helyett komposztálást kínál a hozzátartozóknak, hogy így vegyenek búcsút szerettüktől. A módszer állítólag kevésbé környezetterhelő.
Viking hajótemetésen vett búcsút egy kiberbiztonsági cég a Windows 7-től. A skandináv mitológia szerint a szertartással a Valhallába jut az elhunyt.
Leleményes vállalkozók arra építettek startupot, hogy vannak, akik nehezen igazodnak el a sírok között, vagy túl messze laknak szeretteik nyughelyétől.
A föld alatti, kupolás sírok 3500 évesek lehetnek.
Olyan eltemetett gyerekek maradványaira bukkantak Ecuador közelében a régészek, akik fejét más gyermekek koponyájából készült sisak borította. A szakértők egyelőre találgatnak.
150 ezer forinttal drágult meg a szertartás ára azóta, hogy a dunaújvárosi temetőben már csupán az üzemeltető Dunaújvárosi Kegyelet Kft. temethet.
Három intézményvezetőtől váltak meg egy vizsgálat nyomán.
Méreten felüli és bélelt sírgödrök miatt tettek panaszt, amelyekért 50-100 ezer forintot kértek zsebbe.
Egy fotós meglátta a különös szokásban a vizuális erőt is.
Kemény feltételeket szabtak, de sírásóink állták a sarat.
A zalaegerszegi tolvaj a szertartásra érkező gyászolók autói közül kettőt is feltört. A rendőrök elfogták a 33 éves férfit.
Egy magas rangú pap 4400 éves, érintetlen temetkezési helyére bukkantak rá a régészek a Kairóhoz közeli Szakkarában – jelentette be szombaton Khaled Enani egyiptomi régészeti miniszter.
Leakciózták a temetkezési szertartásokat. A szlogen is elég morbid.