Két templomra félmilliárd forintot adott a kormány

Eddig 659 millió forinttal támogatta a kormány és az Emberi Erőforrások Minisztériuma a salgótarjáni és a mezőkövesdi templom körüli munkálatokat, most még megtolják félmilliárddal.

  • hvg.hu hvg.hu
Két templomra félmilliárd forintot adott a kormány

Összesen félmilliárd forintot ad a kormány templomépítésre, illetve -felújításra a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatok szerint.

A mezőkövesdi református templom és gyülekezeti centrum építésének befejezésére 300 millió forintot ad a kabinet. Nem ez az első közpénzinjekció a beruházásban, korábban a térség országgyűlési képviselője, Tállai András már kilobbizott az Emberi Erőforrások Minisztériumától az egyházközségnek 200 millió forintot a Boon.hu cikke szerint. A telek is ingyen volt, az önkormányzat adományozta az egyházközségnek négy évvel ezelőtt.

Az új templom építését februárban kezdték meg és azzal indokolták, hogy a gyülekezet lélekszáma komolyan megnőtt az elmúlt években. Az épület befogadóképessége mintegy 250 fő lesz, de a gyülekezeti házzal együtt, egy időben akár 300 fő is jelen lehet.

A salgótarjáni Főplébánia templom rendbetételére sem lett elegendő az eredetileg erre szánt pénz. Egy tavalyi kormányhatározat szerint a Modern Városok Programban 459 millió forintból újították volna fel a templomot, most a kormány megtoldotta az eredeti összeget még 207 millió forinttal.