Rákaptak a magyarok a belföldi turizmusra
Hatalmasat nőtt a belföldi turizmus egy év alatt.
Hazai és külföldi közönségre egyaránt számít a kormány, amely jó pár milliárdot rászán a Nyugat-Európában régóta ismert nyaralóhajózás hazai meghonosítására. A járművek vezetéséhez nem kell majd külön engedély, bár erről nem volt könnyű meggyőzni a rendőrséget.
Portót ellepték a turisták. Portugália második legnagyobb városa erre várt évtizedekig, aztán most nem tud mit kezdeni a helyzettel. Szubjektív portrénk a portói, Harry Potter, a meredek sikátorok és a legbüszkébb lokálpatrióták földjéről.
Ezt nem lehet megunni: Budapest újra felkerült egy turisztikai toplistára, amelyben most a 6 legvonzóbb téli úti célt mutatták be a világon.
Újabb turistacsalogató építészeti csodával gazdagodott Barcelona.
Már hetek óta 80-90 százalékos telítettséget jegyeznek a balatoni szállodák decemberre, főként a négycsillagos, illetve a felső kategóriás hotelek számíthatnak élénk vendégjárásra az ünnepek idején. A Balatoni Turisztikai Szövetség elnöke szerint idén érezhetően több pénzt költenek a magyar családok pihenésre, szállodai karácsonyozásra.
Nem vicc: nem kell többé Szlovéniáig vagy Ausztriáig menni egy vadvízi kalandért, két év múlva elég lesz elugrani Kiskörére.
Durván visszaesett az érkező turisták száma a tartományban.
"Utazz, élvezd, tiszteld!" – vajon beválik?
A magyar főváros maga mögé utasította többek között Londont és Velencét is.
Szemetelnek, hangoskodnak a turisták, ezért kellett a kampány.
A nagy fürdőberuházásokat nem követte a gyógyvizek élettani hatásával foglalkozó balneológia tudományának megújítása. Maradt a tapasztalati alapon álló medicina.
A budapesti vizes vébé és a Masters világbajnokság a kormány szerint komoly lökést adott (volna) a turizmusnak. A rendelkezésre álló adatok nem ezt mutatják. A hasonló külföldi sportesemények esetében ugyanez történt, vagyis az lett volna az igazi meglepetés, ha több turista jön a verseny hónapjában.
Bödőcs Tibor új videójában egy kis Suzuki Swifttel járja az országot, hogy így konzultáljon hazánk népével arról, hogy a határon túli világ egyszerűen túl veszélyes hely lett a magyaroknak. "A belföld az új külföld!" - adja ki az új jelszót a humorista.
Több mint 200 millió forintos tőkebevonásra készül a cég, amelynek applikációjával nem tévednének el a turisták.
Idén várhatóan a 600 ezernél is több lesz az Országházat meglátogató turisták száma, közülük az orosz nyelvű idegenvezetést igénylőké minden bizonnyal meg fogja haladni a 20 ezret – jelentette ki Kövér László házelnök a magyar Parlamentet bemutató kiállítás megnyitóján a moszkvai Suszev Építészettörténeti Múzeumban.
Még több nagy sporteseményt próbálhat megszervezni Magyarország, de az egészségturizmustól is sokat vár a kormány.
A brit Economist 60 városról készített listát a személyes-, a digitális-, az egészségügyi- és az infrastrukturális biztonságot vizsgálva. Az első ötben hiába keresnénk európai települést. De az Egyesült Államok is kimaradt az első tízből.
Olyan szavak vannak benne például, hogy bílaleigubíll.
Olyan leányvállalata is van az Airbnb-nek, amely egyáltalán nem adózott.