Vízágyúkkal oszlatták fel a járványügyi korlátozások ellen tüntetőket Brüsszelben
A több száz fiatal nem tartotta be a járványügyi szabályokat.
A több száz fiatal nem tartotta be a járványügyi szabályokat.
Nem akarja a NOB, hogy a stadionokban nyilvánítsanak a sportolók véleményt a rasszizmusról.
Visszafogottan, szerényen viselkedünk, és sokszor nem válaszolunk a legdurvább támadásokra sem, jó kapcsolatokat akarunk a világgal – mondta Vlagyimir Putyin orosz államfő évértékelő beszédében, amely néhány nappal az után hangzott el, hogy kiderült: az orosz titkosszolgálat emberei voltak azok, akik 2014-ben felrobbantottak egy csehországi fegyverraktárt. Miközben Putyin beszélt, több orosz városban is tüntettek a börtönbe zárt, egyre rosszabb egészségi állapotban lévő ellenzéki, Alekszej Navalnij mellett. Moszkvában, ahol még nem kezdődött meg a tüntetés, a rendőrök sorra veszik őrizetbe az ellenzékieket.
Ügyvédje szerint nemhogy vitaminokat nem kap a börtönkórházban Alekszej Navalnij, de injekcióból is csak egyet kapott, mert nem találták a vénáját.
Az országgyűlési képviselő szerint egy kórházba is küldhették volna segíteni.
Az összecsapásban több rendőr megsérült, egy tüntető pedig rosszul lett.
A februári puccs óta folyamatosak a megmozdulások az ázsiai országban.
Bukarestben minden este kijárnak a tüntetők, Párizsban félmeztelen művészek sorakoztak, Stuttgartban járványtagadó karnevált rendeztek, a svájci St. Gellen pedig háborús övezetté változott a héten.
A járvány miatt elrendelt korlátozások ellen tüntettek több mint tízezren Stuttgartban, kövekkel dobálták a rendőröket.
A hadsereg és a rendőrség 550 embert ölt meg a puccs kezdete óta.
Közel tízmillió forintnak megfelelő bírságot kapott a Twitter.
A március 20-án tartott gyűlés miatt kapott jókora pénzbüntetést.
A tiltakozók hatalmas megmozdulást szerveznek szombatra, a fegyveres erők napjára.
A szabadság napjának a megünneplésére készül a fehérorosz ellenzék, tiltakozó akciót szerveznek szombatra a főváros szívébe.
A demonstrációra tavasszal kerülhet sor.
A gyülekezéseken részt vevőket külön-külön is igazoltatták, mivel már a részvétel is szankciót von maga után.
Háromszáznál több feljelentés született, és négy szervező ellen eljárás is indult.
42 halottról és 168 ember eltűnéséről tud a bogotái ombudsmani hivatal.
Azzal vádolják a rendőrök az orosz sajtó több munkatársát, hogy engedély nélküli tüntetésen vettek részt, és nem fogadják el az indoklást, hogy tudósítóként dolgoztak.
Molotov-koktélokat dobáltak, kirakatokat törtek be a járványügyi intézkedések ellen tiltakozó svájci fiatalok.