Lehetett-e újabb pilóta-öngyilkosság az Air India júniusi tragédiája?
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
Azzal vádolják a rendőrök az orosz sajtó több munkatársát, hogy engedély nélküli tüntetésen vettek részt, és nem fogadják el az indoklást, hogy tudósítóként dolgoztak.
Több orosz újságírót, tévést, rádióst is a saját lakásában kerestek fel rendőrök, miután az ellenzéki tüntetésekről tudósítottak – írja a Meduza.
Krisztina Szafonovát, a Meduza moszkvai tudósítóját nem csak rendőrök, hanem a belügyminisztérium egy embere is felkereste. Hogy pontosan mit akartak tőle, azt még maguk a rendőrök sem tudták elmondani, csak annyit közöltek vele, miután egy rendőr a felettesével beszélt telefonon, hogy majd még keresik.
Alekszej Korosztelev, a független Dozsd tévé munkatársa legalább erre a kérdésére választ kapott: neki azt mondták, hogy egy engedély nélküli tüntetésen vett részt. Miután ő elmondta, hogy valóban tudósított Alekszej Navalnij támogatóinak demonstrációjáról, egy megkülönböztető mellényben, amelyre rá volt írva, hogy a sajtót képviseli, egy olyan képet mutattak neki a rendőrök, amelyen szerintük ő szerepel a megkülönböztető jelzés nélkül, de ő tagadja, hogy ő lett volna a képen.
Oleg Ovcsarenko, az Echo Moszkvij rádió tudósítója is ugyanezzel a váddal szembesült. A rendőrök azt állítják, nem volt nála sajtóigazolvány a tüntetésen.
Nemcsak a gépeket kell karbantartani, hanem a pilóták lelkét is.
A háború mellett harc folyik az élelmiszerért, és repedezik a klánok és a Hamász hallgatólagos paktuma.
Vihart kavart a Kneecap fellépése a Sziget Fesztiválon, a kormány után több mint 150 művész is azt követelte, hogy mondják le a koncertet.
Az influenszernek bíróság elé kellett állnia, de hozzászólása még a bírót is megnevettette.