Tizennyolc tüntetővel szemben intézkedtek a rendőrök a Hősök terén
Hétfőn folytatódott a Tüntetés az életért és a szabadságért című demonstráció Budapesten, a Hősök terén, ahol a rendőrök, akárcsak az előző napon, ismét megjelentek.
Hétfőn folytatódott a Tüntetés az életért és a szabadságért című demonstráció Budapesten, a Hősök terén, ahol a rendőrök, akárcsak az előző napon, ismét megjelentek.
Vasárnap pár százan, hétfőn már ennél is kevesebben vonultak ki a Hősök terére a korlátozások ellen.
Ecsenyi Áront és testvérét „gyűlés tartása” és „gyűlés szervezése” miatt büntették meg.
Az orosz állami vezetés nehezen tűri, hogy a nyilvánosság még ellenőrizetlen részét, a közösségi médiát használva szólít tüntetésre Vlagyimir Putyin legnagyobb kritikusa. A bejegyzések tízezres tömegekhez jutnak el.
A Putyin-korszak legerőteljesebb tiltakozó akciója volt a letartóztatott ellenzéki politikus melletti kiállás.
Az érintettek az új agrártörvény ellen szerveznek demonstrációt. Az indiai kormány azt állítja, a mobilinternet tiltása fokozza a közbiztonságot.
Néhány száz ember gyűlt össze a demonstráción.
Hétfő este újra összecsaptak a kijárási tilalom ellen tüntetők és a rendőrök Hollandia több városában. A hatóság legalább hetven embert őrizetbe vett.
Van, ahol a kijárási korlátozások miatt autókat gyújtogatnak, máshol az éttermek dacolnak a kötelező zárórával, és olyan város is akad, ahol a magányos diákok próbálják meggyőzni a vezetést az iskolák újranyitásáról. Egy dolog azonban mindenhol közös: egyre több országban törnek ki zavargások a járványügyi korlátozások miatt. A kormányoknak így a koronavírus terjedése mellett már az emberek türelmetlenségével is meg kell küzdeniük.
A Telexet mostantól két főszerkesztő vezeti.
A washingtoni Tacomában szombat este több tüntetőt is elütött egy rendőr, vasárnap többen tüntettek az eset miatt.
A Capitolium lerohanásának jelképes figurája az ügyvédje szerint csupa jó szándékkal, Trump elnök meghívására ment az épülethez, és amúgy is nagyon rendes ember.
A rendőrök gumibottal és sokkolóval estek a Navalnij-ítélet miatt tiltakozóknak.
Az ellenzéki politikust támogató tüntetések voltak vasárnap az orosz Távol-Kelet és Szibéria több városában. Moszkvában is utcára mennek a támogatói.
A mintegy 30 tüntető a karanténintézkedések eltörlését követelte.
Az orosz ellenzéki politikus szóvivője és alapítványának munkatársa a rendőrség szerint megsértette a járványügyi szabályokat az egy héttel ezelőtti, Navalnij melletti tüntetésen.
Az orosz ellenzéki politikus öccse és a Pussy Riot punkzenekar tagja is házi őrizetbe kerül a moszkvai bíróság döntése szerint.
A tüntetők autókkal vonultak fel, azt követelve, hogy vonják felelősségre a brazil elnököt a rossz járványkezelés miatt.
Százakat vittek börtönbe Amszterdamból és Eindhovenből.
Több mint hatvan oroszországi városban vonulnak szombaton az utcára azok a tüntetők, akik a múlt vasárnap hazatért és azonnal őrizetbe vett ellenzéki korrupcióellenes blogger, Alekszej Navalnij szabadon bocsátását követelik. A hatóságok és Navalnijék is elszántak: a rendőrség az engedély nélküli tüntetések megakadályozását helyezte kilátásába, az ellenzékiek pedig ellenállást ígérnek. A tapasztalatok alapján komoly összetűzésekre és tömeges letartóztatásokra lehet számítani.