Tilos lesz az olimpián térdelve vagy felemelt ököllel tiltakozni a rasszizmus ellen

Nem akarja a NOB, hogy a stadionokban nyilvánítsanak a sportolók véleményt a rasszizmusról.

  • hvg.hu hvg.hu
Tilos lesz az olimpián térdelve vagy felemelt ököllel tiltakozni a rasszizmus ellen

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság megtiltotta a sportolóknak, hogy akár térdre ereszkedve, akár felemelt ököllel tiltakozzanak a rasszizmus ellen a tokiói olimpián – írja a Reuters. A versenyeken, valamint az eredményhirdetéseken eddig is tilos volt bármilyen politikai megnyilvánulás, most azonban többen felvetették – köztük Sebastian Coe, az atlétika szövetség elnöke –, hogy meg kellene változtatni ezt a szabályt.

AFP / EPU

Kirsty Coventry, a NOB sportolói bizottságának elnöke azonban most egyértelművé tette: marad a régi szabály, meg fogják büntetni azokat a sportolókat, akik megszegik azt. Ezt azzal indokolta, hogy egy felmérésben a sportolók 70 százaléka azt mondta, nem szeretne politizálást látni az eredményhirdetésén vagy a versenyén. Cserébe azt javasolják, hogy a NOB fontolja meg, a sportolók olimpiai esküjébe (ahol azt is megígéri mindenki, hogy nem fog doppingolni) tegyenek be új szövegrészt a befogadásról.

Milyen hatása lehet az új, 3 százalékos kamatozású lakásvásárlási hitelnek?

Orbán Viktor bejelentése alapján 3 százalékos kamatozás mellett kaphatnak lakáscélú jelzáloghitelt azok, akik első ingatlanjukat vásárolnák meg. De mennyit nyerhetnek az érintettek az új kölcsön indulásával? Hogyan hathat az új támogatás a lakáspiacra? Milyen feltételei lehetnek? A Bankmonitor szakértői elemezték a bejelentést.