#űrutazás

„Egy hétig koplaltunk, hogy felvihessünk egy üveg konyakot” – amikor még kozmikus mennyiségekben csempészték az alkoholt az űrhajósok

Szilveszterkor bizony inni kell. Mese nincs, csak kölyökpezsgő. Az átlag földi halandó éjfélkor durrant, de az igazi profik időzónáról időzónára vedelhetik végig az év végét, erre már külön „időutazó” repülőjáratokat is szerveznek. Ezért is érthetetlen, hogy pont azok maradnak ki a buliból, akik a legtöbb időzónát utazzák be egy nap alatt, méghozzá szédítő sebességgel. Emlékezzünk hát meg róluk is: azokról az embertársainkról, akik a világ legveszélyesebb munkáját végzik még ilyenkor is, spártai körülmények között, és még egy nyamvadt kölyökpezsgővel sem koccinthatnak. Csak csendben, szomorúan bolyonganak a Föld körül. Józanul. Langyos narancslét szürcsölgetve. Hát élet az ilyen?






Kapu Tibor a HVG-nek: „Azt a hat perc síri csendet sosem fogom elfelejteni” – interjú a második magyar űrhajóssal

Hogy lehet a világ legbonyolultabb és legveszélyesebb kutatólaboratóriuma egyszerre nagyra nőtt gyerekek játszótere? Hogy lehet végig vigyorogni egy háromhetes küldetést, miközben spártai körülmények között kell élni a Nemzetközi Űrállomáson? Hogy viseli, és főleg miért sírja vissza egy űrhajós a bezártságot? Kapu Tibor kutató űrhajóssal, az Axiom-4 misszió magyar küldetés-specialistájával a Millenáris Parkban, a HUNIVERZUM élményközpontban kiállított életnagyságú űrállomás-modulban beszélgettünk.




Kapu Tibor: „Sok mindenre készültem, amikor visszatértem a világűrből, de erre nem számítottam” - videó

Hétfőn délelőtt érkezett vissza Budapestre Kapu Tibor űrhajós, aki a Liszt Ferenc reptéren a landolást követően válaszolt a sajtó kérdéseire. Azt mondta, sok mindenre számított, de arra nem, hogy lehetséges politikai szerepvállalása is napirenden lesz, amint visszatér a Földre. Elárulta, hogy nagy meglepetés volt számára, amikor Orbán Viktor még az űrben is a háborúról kérdezte. A magánéletéről pedig az is kiderült, hogy még keresi a párját.


Egy kis Erős Pista, egy hamis tűzriadó és rengeteg izgalom – űrbeli élményeiről mesélt Budapestre visszatérve Kapu Tibor

„Magyarország hetek alatt éveket lépett előre olyan meghatározó területeken, mint az orvostudomány, sugárzásmérés, biológia, fizika, vagy a meteorológia” – Kapu Tibor, a második magyar kutatóűrhajós háromnegyed év után érkezett vissza Budapestre, hosszas kiképzések és a tervezettnél hosszabbra nyúlt űrutazás után.



Kemping bicikli, felvonulás és elvtársi csók – így fogadták eddig az űrhajósokat Magyarországon

Jurij Gagarinnak és Farkas Bertalannak is hatalmas, nyitott autós felvonulást szerveztek Budapesten, miután visszatértek az űrből és erre a propaganda is készült rendesen. Magyarországon már szinte hagyománya van az asztronauták köszöntésének, de az utolsó óta is eltelt 45 év. Nem tudni, Kapu Tibort mivel fogják fogadni, mindenesetre az MNB már rárepült az űrrepülésére.