Miért a gazdagok lesznek gazdagabbak?
A pénz szül pénzt – tartja a mondás, és egy új kutatás szerint valóban igaz, hogy valójában az válik még gazdagabbá, aki már eredetleg is igen tehetős volt.
A pénz szül pénzt – tartja a mondás, és egy új kutatás szerint valóban igaz, hogy valójában az válik még gazdagabbá, aki már eredetleg is igen tehetős volt.
hvg.hu
Amerikai milliárdosok egy csoportja azt üzeni, hajrá, vessék ki rájuk a vagyonadót.
hvg.hu
A nemzetgazdasági miniszter megdöbbent az MSZP ötletén a kormánypárti Magyar Időknek adott, már a jövő évi kampányra hajazó interjújában.
hvg.hu
Nincs esély 4 százalékot meghaladó gazdasági növekedésre, mondta Csaba László akadémikus, Mellár Tamás egyetemi tanár pedig a gazdaság gyenge növekedési képességét elemezte, népes hallgatóság előtt. A padsorokban feltűnt Sólyom László korábbi köztársasági elnök és Jeszenszky Géza, az Antall-kormány külügyminisztere.
hvg.hu
Franciaországban szép neve van a nagy vagyonokra kivetett adónak: szolidaritási adó a hivatalos elnevezés. De a Les Echos című gazdasági napilap elemzése szerint valami nagyon nem stimmel: se nem szolidáris, se nem racionális.
hvg.hu
Az IMF tanulmánya felveti a lehetőségét egy egyszeri, 10 százalékos vagyonadó kivetésének, a Harvard professzora ugyanakkor úgy látja, hogy ez az adónem több szempontból is csalóka.
hvg.hu
"Luxusáfát" vezetne be a kormány – jelentette be Orbán Viktor az MR1-Kossuth Rádió péntek reggeli műsorában. Az erről szóló módosításokat már a jövő évi adótörvényekbe be akarják építeni.
hvg.hu
Bár a kormány elszántan küzd bármilyen ingatlanadó, illetve vagyonadó ellen, a Fidesz által uralt önkormányzatok mégis így tágítják gazdasági mozgásterüket – számolt be a tendenciákról többek között a Nemzetgazdasági Minisztérium adataira hivatkozva a Népszabadság.
hvg.hu
Az ingatlanadó vagy a vagyonadó kérdése szóba kerülhet az IMF-fel folytatandó tárgyalásokon, de ebben a magyar kormány nem enged - mondta Varga Mihály, a nemzetközi hiteltárgyalásokért felelős tárca nélküli miniszter pénteken a tv2 Mokka című műsorában.
MTI
Bár a hvg.hu információi szerint Brüsszel a nemzetközi hitel feltételéül szabhatja többek között az ingatlanadót és a tranzakciós illeték átalakítását, Orbán Viktor a Hír Tv ma esti interjújában arról is beszél majd, hogy Magyarországon nem lesz ingatlanadó és ragaszkodik a tranzakciós illetékhez.
MTI
Itáliában kevés a milliomos, az új olasz kormány által tervezett vagyonadóval az államkassza mégis jelentős bevételre tenne szert az olasz jegybank, a Banca d'Italia számításai alapján.
MTI
A telekomadó megszüntetését, a bankadó megfelezését és Intézkedési tervet küldött pártja, a Demokratikus Koalíció (DK) nevében a miniszterelnöknek Gyurcsány Ferenc volt kormányfő, felsorolva az mindazt, amit véleményük szerint a kormánynak vállalnia kellene a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatott tárgyalásokon. A javaslatok között szerepel a távközlési különadó megszüntetése, a bankadó megfelezése és a százmillió forint feletti vagyon megadóztatása.
MTI
Egyelőre nem tudni, hogy fontolgatja-e Orbán Viktor a vagyonadó bevezetését. Egyre több külföldi ország már megtette, lehet, hogy követjük őket?
Mester Nándor
A spanyol kormány is tervezi vagyonadó bevezetését, a miniszterelnök-helyettes egy rádióinterjúban elmondta: az adó nagyjából 90 ezer embert érintene a 46 milliós országban.
MTI
A vagyonadó bevezetése mellett foglalt állást Heinz Fischer osztrák államfő egy vasárnap közzétett interjúban.
MTI
Mellár Tamás közgazdász az MTV egyik hétfői műsorában azt mondta, fenntartható lenne az egykulcsos adó, ha bevezetnék a vagyonadót és leírhatóvá tennék az szja-ból. A konzervatív oldal szellemi holdudvarához sorolható szakember néhány napja bírálta az Orbán-kormány gazdaságpolitikáját, és többek között éppen azt javasolta, hogy vessék el az egykulcsos adót.
hvg.hu
Francois Fillon francia miniszterelnök csütörtökön bejelentette, hogy megszűnik a vitatott adóplafon, és azzal párhuzamosan a nagy vagyonokra jelenleg kivetett adónem, az ISF fizetése alól 300 ezren menetességet kapnak.
MTI
A gané eltakarítása azt jelenti, hogy véget vetnek a térítésmentes állami támogatások osztogatásának és elriasztó hatású büntetéseket szabnak ki a korrupciós közbeszerzési ügyekben. Ilyen formán akár kétezer milliárd forintnyi állami kiadás is megtakarítható lenne, lehetőség nyílna az adók és járulékok jelentősen csökkentésére. Be kellene vezetni az háztartások teljes vagyonára vetítendő vagyonadót, az uniós pénzeket pedig az államadósság törlesztésére kellene fordítani – javasolja a szerző, a Budapesti Corvinus Egyetem Vállalkozásfejlesztési Intézetének docense.
Papp József
Egyelőre keveset tudunk arról, hogy milyen konkrét intézkedésekkel kívánja a kormányzat segíteni a munkahelyteremtést, és hiányoznak az információk arról is, milyen módon és ütemezésben lehet megvalósítani a kettős célt: tartani a deficit-előirányzatot és lökést adni a gazdasági növekedésnek - többek között erről beszélt a hvg.hu-nak adott interjúban Chikán Attila, a Corvinus Egyetem közgazdászprofesszora, a korábbi Orbán-kormány gazdasági minisztere.
Fürjes Judit
A péntek 13-án kihirdetett adótörvénycsomag hatályon kívül helyezte a vagyonadó törvény megmaradt részét. Vagyis a nagy értékű (pontosabban nagy teljesítményű) gépkocsikra, a vízi- és légi járművekre vonatkozó szabályozást. A törvényváltozás nem visszamenőleges hatályú.
hvg.hu