Luxizós, pénzszámolós kormányellenes választási plakátkampányt indított a Momentum
A párt nem indul a választáson 2026-ban, de azért a véleményét továbbra is hangoztatja.
A párt nem indul a választáson 2026-ban, de azért a véleményét továbbra is hangoztatja.
HVG
Január óta tucatnyi magyarországi párt szűnt meg, de több új is alakult. Miközben megszűnt a szélsőjobbos Magyar Hajnal és Bokros Lajos egykori szervezete, kiábrándult DK-s és KDNP-s, sőt extiszás is új politikai formációt gründol. Felébredt két régi szereplő, Gődény György és Gattyán György pártja, és ismét felvirradhat a kamupártok napja.
Az utazástól elgyötörten egyikünk sem a legjobb formáját hozza, így azt hiszem, totálisan kiborulnék, ha valaki ebben az állapotban lefényképezne úgy, ahogyan Orbán Viktort. Vélemény.
A közleményt a magyar állami hírügynökség, az MTI is lehozta, ami annyiból nem meglepő, hogy nagyon sok átfedés van az orosz kémszolgálat véleménye és a magyar kormány hivatalos kommunikációja között.
HVG
Várkonyi Zoltán azzal indokolta a döntését, hogy nem akar a változás útjába állni.
HVG
A DPK-k mögött álló Partos Bence friss cégéhez hasonló néven, Digitális Demokráciafejlesztési Alapítványként jött létre egy szervezet. Pénzt gyűjt és oszt majd „a konstruktív közéleti vitakultúra és az egészséges, kiegyensúlyozott társadalmi párbeszéd” közösségi médiás segítése érdekében.
A párt politikusa arról is beszélt, hogy még nem zárult le a 2022-es választások utáni ÁSZ-jelentés körüli jogvita, így a többi érintett párt is elhamarkodottan nyilatkozik a jövő évi indulásról.
HVG
Az erősödés kulcsa az uniós források felszabadítása.
HVG
A Tisza Párt elnöke reagált a fiatalokat csillapítani próbáló köztársasági elnök hétfői bejegyzésére.
HVG
Úgy tűnik, a Fidesz nagyon készül az őszre: a szeptemberi hétvégéket már majdnem mind teleszervezték programokkal, és egyre több minden derül ki a Digitális Polgári Körökről is.
HVG
Szemben a Demokratikus Koalíció központi iránymutatásával, amely szerint sehol nem lépnek vissza a Tisza javára, a párt kecskeméti képviselőjelöltje bejelentette a visszalépését, arra hivatkozva, hogy „a tét túl nagy ahhoz, hogy a kormányváltás esélyét bármilyen módon gyengítsük”.
HVG
Válaszolt Sulyok Tamás államfő dorgáló reakciójára Fleck Zoltán jogász, akinek élénk vitát váltott ki a köztársasági elnök lehetséges, 2026-os választás utáni politikai mozgását elemző kijelentése.
HVG
Hadházy hatvanpusztás tüntetésével egy időben beszélt Orbán Vikor az MCC Feszt nagyszínpadán, ahol a hallgatók megtudhatták, miért nincs még béke (és mikor lesz), miért szenved a magyar gazdaság, és még azt is, hogy mi a miniszterelnök kedvenc Azahriah-száma.
Fidesz–Tisza-küzdelem lesz 2026-ban, és a Tisza áll nyerésre – ezt eddig is tudtuk, de a Republikon Intézet most megnézte a másodlagos választói preferenciákat is. Azt vizsgálták, hogy a két nagy tömb szavazói körében mely kisebb pártok lehetnek a legnépszerűbb alternatívák.
HVG
A vezető német lap közép-európai tudósítója vette a fáradságot, és átrándult Bécsből, hogy szem- és fültanúja legyen, mit mond 80 napos kampányútjának két állomásán a Tisza elnöke. Verena Mayert is az izgatja: mennyire reális a politikai fordulat a jövő évi választásokon, miután az ellenzék fő ereje hónapok óta vezet minden közvélemény-kutatásban.
hvg360
Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Magyar Péter, a magyar ellenzék vezetője gyakorlatilag elindította a kampányt, noha a választások csak 2026 áprilisában lesznek. Az egyetlen fő kérdés: az Orbán-rezsim vége vagy fennmaradása.
hvg360
Április 12-én lesz a voksolás, ha hinni lehet a miniszterelnök ruháján lévő dátumnak.
hvg.hu
A választási vereségtől félve játssza ki Orbán Viktor az „ukrán kártyát”, az etnikai feszültségek kiélezése azonban jelenleg egyedül Vlagyimir Putyin érdeke. Nem volt szükségszerű, hogy oda jusson a két ország kormányának kapcsolata, ahol jelenleg áll, idén tavaszig sok volt a biztató jel. Mi lehet a háttérben, mi jöhet még, és mi történt a szomszédokkal békét teremtő Orbánnal?
Jó eséllyel simán lekörözi majd a Tisza Párt ősszel startoló előválasztása nemcsak a hasonló, 2021-es ellenzéki akció 663 ezres adatát, de még a Nemzet Hangja szavazás 1,1 millió résztvevővel beállított saját rekordját is. A megvalósítás logisztikai rémálom lesz komoly buktatókkal, ráadásul a siker mellett politikai veszélyekkel is járhat. De akkor miért éri meg Magyar Péteréknek?