#vélemény


Hont András: TGM meghalt

…s csak azért nem sorolhatjuk, hogy mi minden száll vele a sírba, mert ha őszinték vagyunk magunkhoz és hozzá, akkor pontosan tudjuk, hogy a rengeteg dolog közül, amely életében foglalkoztatta, oly sok minden évtizedek óta halott. Írásai egy jelentős részében letűnt eszmék, elmúlt világok, elpárolgott érzelmek, felszívódott hangulatok, feledésbe merült szereplők néhol szomorkás, néhol pajkos, de idealizálástól és nosztalgikus sóhajoktól mentes krónikása. És persze és elsősorban és miazhogy: új és újabb harcok szenvedélyes szónoka, megannyi publicisztikai csörte utánozhatatlan virtuóza. Nem kétséges, hogy munkássága megmarad, de hogy abból pontosan micsoda, nem tudom.



A koalíció fölbontása - TGM az MSZP-SZDSZ szövetségről a HVG-ben, 1997-ben

Cifra egy világ lesz itt jövő nyáron, s akkor szükség lesz a színvonalas és összeszedett liberális ellenzékre. De ehhez előbb őszintén kell beszélni a hibáinkról és a mulasztásainkról – ha szabad még használnom a többes szám első személyt –, és haladéktalanul ki kell lépni a koalícióból. Horn, Orbán és Torgyán urak pedig legyenek boldogok egymással. – Tamás Gáspár Miklós írása a HVG 1997. július 19-i számában jelent meg, változtatás nélkül közöljük, emlékezve a most elhunyt filozófusra.



Nagyjából egyetértek önnel... – Tamás Gáspár Miklós interjúja saját magával a HVG-ben, 1993-ban

Hérakleitosz példabeszédét a világ egyre változásáról, a kétszer nem lehet egyazon folyóba lépni tételét egykoron úgy fordította le magának egy igyekvő diák, hogy „csak az az állandó, hogy semmi sem állandó”. Más a tételt megtoldotta még azzal is, hogy nemcsak a folyó változik, hanem a belelépő láb is. A valóság – és benne az azt tükröző-értelmező tudat – az utóbbi években (Magyarországon is) felpörgött változásai közepette filozófus legyen a talpán, aki meglátja a konstanst. Ezúttal Tamás Gáspár Miklós, a parlamentben szabaddemokrata színekben helyet foglaló, de magát konzervatívnak (is) valló képviselő tette fel kérdéseit a Filozófiai Intézet igazgatójának, Tamás Gáspár Miklósnak (45 éves) – és viszont. Az alábbi cikk a HVG 1993. december 25-i számában jelent meg, a most elhunyt Tamás Gáspár Miklósra emlékezve közöljük újra.



Révész Sándor: A könyvégetés értelméről és értelmetlenségéről

A könyvégetés semmi a könyvek betiltásához, zárolásához, művek kéziratba rekesztéséhez képest. Az az igazi szellemi pusztítás. Mert a hatalom a könyvet be is tudja tiltani, a birtoklását bűncselekménnyé tudja nyilvánítani, kéziratok, fordítások, lapok kiadását, könyvek, újságok behozatalát meg tudja akadályozni, a szerzőket el tudja némítani, el tudja üldözni, el tudja téríteni kiadásra esélytelen, egzisztenciájukat veszélyeztető művek megalkotásától. Vélemény.








Szükséges, hogy a gondolkodás, a szó kimondásának a joga mindenkit megillessen – Bölcs István halálára

Az életének 88. évében elhunyt Bölcs István a magyarországi média rövid, de annál fényesebb időszakának egyik legkiválóbb rádiósa volt, amikor teljes volt a szabadság, amikor a műsorok hangvételét, arculatát, mondhatni: esztétikáját a felelős vezető és csapata határozta meg, ma már elképzelhetetlen méretű hallgatói támogatással a háta mögött.


Révész Sándor: Novák Katalin a legsötétebb politikai ügyben gyakorolt kegyelmet

Ha a Budaházy Györgyék számára megítélt eljárási kegyelemnek bármi köze lenne ahhoz az egyébként nagyon súlyos problémához, hogy embertelenül hosszú ideig fölforgatják (akár bűnös, akár ártatlan) emberek életét a végtelenbe nyúló perekkel, akkor ahhoz a kijelölt kegyosztó olyan ügyet választott volna precedensnek, amelynek nincs politikai tartalma. Vélemény.




A Nyugat producere – fél évszázada hunyt el Fenyő Miksa, a legendás folyóirat egyik alapítója

Fenyő Miksa nélkül nem létezett volna a Nyugat folyóirat. A Nyugat nélkül pedig mi magunk sem volnánk azok, akik ma vagyunk. Az ott publikáló írók nemzedékei és szellemi utódaik nélkül mai érzékenységünk, stíluseszközeink, önkifejezésünk, kritikai érzékünk is más, szegényesebb volna. A nyugatosok verssorainak, mondatainak ritmusa bennünk lüktet, szókincsük és érzésviláguk saját önazonosságunk része lett.