Farkas Zoltán: Újmagyar politikai gazdaságtan

Azt gyanítom, egy tucat bennfentest leszámítva senki nem tudja igazán, miért társult be a magyar állam a Vodafone megvásárlásába. És miért úgy, hogy kisebbségi tulajdonos legyen. Miért áldozott irdatlan összeget arra, hogy egy magáncég belekezdhessen fennállása legkockázatosabb kalandjába. Nagyobb részt közpénzen.

Gyanúmat erősíti, hogy a döntés támogatói vagy mentegetői nem a várható megtérüléssel, gazdasági hasznossággal érvelnek, hanem ideológiai tézisekkel. Az állami tulajdon primátusával, szuverenitással, magyarosítással. Az újmagyar politikai gazdaságtan végtelenül leegyszerűsített tételeivel. Amelyek kísértetiesen hasonlítanak a szocpégé (a szocialista politikai gazdaságtan) rémségeihez. Mindjárt abban, hogy a régi-új stúdium művelői valamilyen rejtélyes okból öncélnak tekinti az állami vagyon növelését. Az újpégé művelői az állami tulajdonban ugyanúgy a társadalmasítás magasabb fokát látják, amely fejlettebb a profitot hajszoló magántulajdonnál, mint anno.

Az adófizetők és az előfizetők is rosszul járhatnak a Vodafone felvásárlásával

A Vodafone-ügylettel egy a Magyar Telekom méretével összevethető távközlési cégcsoport jön létre, azonban az eredményességéhez képest jóval eladósodottabb, ami akkor is kockázatot rejt magában, ha a távközlést a szakemberek stabil, kiszámítható szektorként jellemzik. Emiatt elmaradhatnak fejlesztések, és áremelés is jöhet.

A másik érv a szuverenitás. Ez is ismerős. A legemlékezetesebb példám a korántsem fényes nyolcvanas évekből, hogy amikor a kínai verseny még a meglehetősen zárt magyar piacon is veszteségbe vitte a textil-ruházati ipar nagy részét, az egyik korifeus azzal érvelt az ágazat állami támogatása mellett, hogy ha nem segítenének, és tönkremegy az iparág, háború esetén ki varrna zubbonyt, inget a katonáinknak. A kapca és a gatya mint a szuverenitás jelképe nem került szóba.