Lukasenka azt állította, merényletet terveztek ellene
Moszkva szerint puccsot terveztek a fehérorosz elnök ellen.
Moszkva szerint puccsot terveztek a fehérorosz elnök ellen.
MTI
A börtönben éhségsztrájkoló politikusnak azonnali beavatkozásra volna szüksége.
MTI
MTI
hvg.hu
Az érintettek a cseh hatóságok szerint az orosz titkosszolgálatoknak dolgoztak.
MTI
Szergej Najev ukrán hadműveleti parancsnok szerint Oroszország csak erődemonstrációt tart.
MTI
Nem akart nagy felhajtást, és minden mozzanatot megtervezett. Fülöp herceg temetése visszafogott volt, mégis megrendítő. Egy gyászoló családot láttunk, amely a saját belső kapcsolataival is próbál tisztába kerülni.
hvg.hu
Amikor a papundekli-Jaguárért már nem álltak sorba évekig, de még nem is lett trendi oldtimer. A német újraegyesítésről szóló Eljött a paradicsom című sorozatunk következő darabja.
Mindkét oldalról áramlanak a fegyverek az ukrán–orosz határ térségébe, a két fél egymást vádolja a 2014-ben kirobbant válság forróvá tételével. Az újabb háború veszélye akkor nőtt meg, amikor a Nyugat és Oroszország viszonya mélypontra hűlt.
A helyszínen a járvány miatt csak harmincan vehettek részt, a képernyők előtt azonban több millióan követhették a 99 éves korában elhunyt Fülöp herceg temetését. A királynő 73 éven át hűséges társát kísérte utolsó útjára.
hvg.hu
Martín Vizcarrát tíz évre kizárták minden közhivatalból a botrány miatt. Ő úgy érvelt: bátor tettet hajtott végre.
MTI
A 43. amerikai elnök a Washington Postban írt véleménycikket. Új könyvét harangozza be, amiben egykori híres bevándorlók portréját adja közre. Olyanokét, mind a cseh születésű Madeleine Albright, aki a demokrata Clinton alatt volt külügyminiszter, vagy Dirk Nowiczki, a kosárlabda liga német származású sztárja.
hvg360
Átadja a vezetést az új generációnak, amely „tele van szenvedéllyel és antiimperialista szellemmel”.
MTI
MTI
hvg.hu
Három lengyel diplomatát is kiutasítottak.
MTI
Sós halként is szerepeltek vámáru-nyilatkozatban azok a múmiák, amelyek kalandos utat jártak be a thébai nekropolisztól végső nyughelyükig, a most nyílt Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeumáig.
Nem csak a beoltottak aránya számít, a járványadatok fényében kell dönteniük a kormányoknak az újranyitásról, írja a német lap.
hvg360
Az átalakított menetrend egyrészt a járványügyi előírásokat veszi figyelembe, de tükrözi Fülöp herceg kívánságait is.
MTI
MTI
hvg.hu
Amerikában felvetődött, hogy az ujgurok elnyomása miatt bojkottálni kellene a 2022-es pekingi téli olimpiát. Az USA Georgia államát viszont már büntetik a választási szabályok kisebbségellenes megváltoztatása miatt.
Nagy Gábor
Petry Zsolt kirúgása a német Hertha focicsapatának stábjából a szólásszabadság határai mellett ráirányította a figyelmet a rasszizmus problémájára is, ami nem tűnt el a nézőkkel együtt a stadionokból, helyette a pályán elhangzottak és a közösségi médiában leírtak kaptak hangsúlyt.
Nagy Gábor
Szlovéniában eddig csak az EU által jóváhagyott vakcinákkal lehetett megúszni a karantént, de ez most változott.
MTI
MTI
hvg.hu
Magyarország továbbra is a legutolsók között van az unión belül a korrupció szintjét tekintve. Tavalyhoz képest csupán annyi a változás, hogy Bulgária egy helyet lépett előre, így a magyar, a román és a bolgár kormány együtt „büszkélkedhet” a sereghajtó címmel. Ezt a Transparency International most nyilvánosságra hozott jelentése tartalmazza.
hvg360