Kizárt, hogy lemondjon – állítja Ferenc pápa egy barátja
A Vatikán a pápa nélkül készül a hamvazószerdára.
A Vatikán a pápa nélkül készül a hamvazószerdára.
hvg.hu
Az NKE hadtudományi karának egyik oktatója szerint minden azon múlik, hogy az Ukrajnát támogatni hajlandó európai országok mennyire képesek betölteni a Washington után maradt űrt.
hvg.hu
Donald Trump közel-keleti riviéráját egy az egyben elveti a terv, amiről kedden tanácskoznak az arab országok.
HVG
Azt várják az államfőtől, hogy megfelelően kérjen bocsánatot kollégáiktól, akiket félkegyelműnek és a szakma szégyenének nevezett.
HVG
Akár újabb rakétakísérletekre is sor kerülhet, miután amerikai repülőgéphordozó kötött ki Dél-Koreában.
HVG
A Szíriából elmenekült családot a katolikus egyházfő Leszboszról vitte magával Rómába.
hvg.hu
A házelnök szerint fejbe dobtak egy kormánypárti képviselőt, aki életveszélyesen megsérült.
HVG
Az „Ajándék Putyinnak” elnevezésű szervezet szerint ebből már kijön egy Black Hawk helikopter.
hvg.hu
Háborúban másképp kell felöltözni, de az egyenruháikat mind méltósággal viselik – üzenték az amerikai elnöknek.
hvg.hu
A Kreml üdvözli Donald Trump békével kapcsolatos kijelentéseit, azonban még megvárnák, hogy milyen lépések követik ezt.
HVG
Nyolc társuk meghalt; a többieknek az volt a szerencséjük, hogy fémkonténerekben volt a szállásuk.
hvg.hu
A hétfői rosszullétek után nyugodtan telt az éjszaka.
hvg.hu
A nyomozóiroda szerint a középiskolás egy online bűnszervezet aktív tagja.
MTI
Donald Trump eddigi egy hónapja azok számára is letaglózó újdonságokat hozott, akik ideológiai partnerüknek tartják magukat. Közülük Orbán Viktor rezzenéstelenül tovább játssza a drukker szerepét, míg Giorgia Meloninak már leesett a tantusz.
Ivaja Takesin kívül nyolc másik japán állampolgárt is kitiltottak az országból, köztük a jelenlegi és egy korábbi ukrajnai nagykövettel.
hvg.hu
Mindkét esetben a kiváltó ok a hörgőkben felgyűlt nyák által kiváltott hörgőgörcs volt.
hvg.hu
Az országba így is bejutott 70 magyar terrorelhárító, Milorad Dodik boszniai szerb elnök hívására.
HVG
Az illiberális magyar vezér hű marad két autokrata szellemi társához, Vlagyimir Putyinhoz és Donald Trumphoz. Ezzel messzemenően elszigetelődött Európában – írja a Frankfurter Rundschau elemzője.
HVG
Az volt a szerencséjük, hogy volt elegendő levegőjük a konténerekben, amelyekben elsodorta őket a hótömeg.
HVG