Továbbra is kizártnak tartják, hogy lemondana a pápaságról. Azt viszont még az orvosok sem tudják megmondani, hogy mikor hagyhatja el a kórházat.
hvg.hu
Ferenc pápa lassan visszanyeri erejét a kórházban, de újra meg kell tanulnia beszélni a hosszan tartó, nagy áramlású oxigénterápia után – mondta Victor Manuel Fernandez bíboros pénteken.
A vatikáni doktrinális hivatal vezetője szerint ugyanakkor alaptalanok azok a találgatások, hogy a pápa visszavonul. „A pápa nagyon jól van, de a nagy áramlású oxigén mindent kiszárít. Újra kell tanulnia beszélni, de általános fizikai állapota olyan, mint korábban” – mondta Fernandez bíboros.
A 88 éves egyházfő öt hete fekszik kórházban kétoldali tüdőgyulladással, ez idő alatt a Vatikán naponta tájékoztatott az állapotáról, ám csak egyetlen fotót és egy hangfelvételt adtak ki róla, amelyen Ferenc március 6-án mondott pár szót meglehetősen nehézkesen.
Az egyházfő évek óta figyelmeztet arra, hogy a MAGA nem a keresztényi út, nemrég pedig nyilvánosan is kioktatta Donald Trump katolikus alelnökét. Miközben sok politikus és állami vezető vagy lefagyott, vagy igazodott a trumpi úthengert látva, Ferenc pápa volt az, aki határozottan szembement vele.
A Vatikán pénteken kiadott legutóbbi egészségügyi jelentésében azt írta, hogy a pápa állapota továbbra is stabil, javul kissé a légzése és a mozgásképessége is. Megerősítették, hogy hétfő óta nem használt gépi lélegeztetést a légzés segítésére éjszaka.
Egyelőre nincs hivatalos információ arról, hogy mikor térhet haza a Vatikánba, és Fernandez bíboros azt mondta, nem tudja azt sem, húsvétra, azaz április 20-ára elhagyhatja-e a kórházat. A bíboros annyit mondott, hogy az orvosok 100 százalékig biztosra akarnak menni.
Ferenc pápa az elmúlt két évben többször is megbetegedett,. Az egyházfő hajlamos a tüdőfertőzésekre, mivel fiatal felnőttként mellhártyagyulladásban szenvedett, és az egyik tüdejének egy részét eltávolították.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.