Hétfőn ismét tárgyalnak az amerikaiak és az oroszok képviselői
Az ukrajnai békefolyamatokról és a fekete-tengeri hajózásról fognak tárgyalni a tervek szerint.
HVG
Hétfőn folytatódnak az amerikai-orosz tárgyalások és ismét Rijádban ülnek össze – írja a BBC az orosz állami hírügynökségre, a TASZSZ-ra hivatkozva.
Moszkvát várhatóan Grigorij Karasin szenátor, az orosz szenátus nemzetközi ügyek bizottságának vezetője, valamint Szergej Beseda, az orosz FSZB belbiztonsági szolgálatának igazgatójának tanácsadója képviseli majd. Őket egy szakértőkből álló csoport fogja kísérni.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön azt mondta a Reuters szerint, hogy az orosz és amerikai szakértők megvitatják, hogyan lehetne biztosítani a fekete-tengeri hajózás biztonságát, illetve az ukrajnai békefolyamat lesz még a téma.
Donald Trump kedden beszélt telefonon Vlagyimir Putyinnal és az orosz elnök belement egy korlátozott tűzszünetbe, ami azt jelenti, hogy Ukrajna és Oroszország nem fogja támadni egymás energiaszektorárát. Ugyanakkor szerda éjjel Oroszország és Ukrajna is légicsapásokat indítottak, amelyek megrongálták egymás infrastruktúráját.
Véget ért a Putyin és Trump közötti tárgyalás a részleges tűzszünetről, majd néhány órával később már támadásba is lendültek a háborúban álló országok.
Élhetnek-e együtt valaha az izraeliek és a palesztinok? Mit gondol egy izraeli katona arról, akik nem akarják a gázai háborút? Földes András izraeli videóriportja erre is rákérdez, és azt is megmutatja, hogy milyen háború zajlik maguk az izraeliek között.