#Vlagyimir Putyin





Ember tervez, a válság végez – repedezik Putyin rezsimje

Belső ellentétek feszítik a húsz éve hatalmon lévő Vlagyimir Putyin nevével fémjelzett orosz elitet, s miközben a koronavírus-járvány közepette az államfő a szokásosnál kevésbé aktív, népszerűsége igencsak olvadóban van. S míg 2014-ben a Krím elfoglalásával az egykori KGB-ügynök maga mögé állította a nemzetet, most nem látszik, mi lehet az „új Krím”.






Putyin elszámolta magát a vírussal

A világon napok óta Oroszországban emelkedik a leggyorsabban a koronavírussal fertőzöttek száma. Akadnak, akik szerint Moszkva lehet az újabb New York, míg az optimisták úgy vélik, a tesztelés beindulása miatt lett hirtelen sok vírushordozó.


50 éves a Zsiguli

150 éve ezen a napon született Lenin, és 50 éve ennek alkalmából debütált az első Lada.









Már csak a korona hiányzik Putyin fejére

Egykori KGB-ügynöktől elvárható ügyességgel keveri a kártyákat Vlagyimir Putyin orosz államfő, aki a napokban elfogadott alkotmánymódosítások értelmében akár 2036-ig is hivatalban maradhat. Már ha akar, sokan ugyanis úgy vélik, még újabb meglepetések is várhatók.