Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#wc

hvg.hu Itthon

Megszólalt az Allee-ben molesztált kisfiú édesanyja

A szülőket hibáztatták először a felettesei annak a takarítónak, aki az Allee bevásárlóközpont egyik WC-jében molesztált egy hatéves kisfiút szeptember első hetében. A gyermek jogász végzettségű édesanyja azonban nem hagyta magát, és a férfit végül a héten jogerősen elítélték. Az Indexnek mindent elmesélt az anya, köztük azt is, hogyan igyekeznek átvészelni ezt a megrázkódtatást.

hvg.hu Gazdaság

A világ vezető hatalmában félmillió házban nincs meleg víz és WC

Flint városában, Michigan államban olyan régiek a vízvezetékcsövek, hogy a polgárok ólomtartalmú vizet isznak. Erre felfigyeltek, hiszen választási kampány van, amikor a szegények szavazata is számít. Aztán az alaposabb vizsgálat kimutatta: csaknem 500 ezer amerikai háztartásban nincs meleg víz és WC a huszonegyedik században.

hvg.hu Vállalkozás

Pisilni sincs idejük a sofőröknek, munkavédelemhez fordulhat a szakszervezet

Az Egységes Közlekedési Szakszervezet szerint embertelen körülmények között dolgoztatják a meghosszabbított útvonalon közlekedő 58-as buszra beosztott BKV-sofőröket. Órákig nem tudnak könnyíteni magukon, enni és inni csak a járművön tudnak, mert a vonal két végállomásán nem alakítottak ki tartózkodót. Még ideiglenes vécé sincs.

hvg.hu Itthon

Kislányokat aláztak meg egy Pest megyei általános iskolában

Erősen vitatható módszert választottak a Pest megyei Dömsöd általános iskolájában tanárok annak kiderítésére, ki piszkított a WC mellé a lányok mosdójában. Másodikos és harmadik kislányokat hármasával hívtak be az egyik tanterembe, majd mindenkivel lehúzatták a bugyiját. A szülők panaszt tettek a Kliknél – írja a Blikk.

hvg.hu Világ

Hűtőt csináltak a nyilvános WC-ből, minden rászoruló falatozhat

A nagy-britanniai Frome-ban újrahasznosították a város központjában található egykori nyilvános illemhelyet. Nemcsak egy kis kávézó működik itt, hanem közösségi hűtőszekrény is. Ide lehet betenni a feleslegessé vált élelmiszert, és bárki kivehet belőle, akinek szüksége van rá. Önkéntesek vigyáznak a hűtő tisztaságára – számolt be az Euronews.

hvg.hu Gazdaság

Pénz nélkül szorult helyzetbe kerülhet a szabad strandokon

A szabad strandok üzemeltetőinek jelenleg kötelező ingyenesen illemhelyeket létesíteni a parttól 100 méteren belül, de a jövőben ezek fizetőssé válnak - írta a napi.hu, amely szerint a fizetős strandokon viszont továbbra sem kell a WC használatáért fizetni.

Molnár Csaba Gazdaság

Itt egy igazi hungarikum, a magyar klotyó

Felfedeztünk egy virtigli hungarikumot, de nem a gulyásra, az Unicumra, a Tokajira, még csak nem is a hortobágyi húsos palacsintára vagy a 27 százalékos áfára kell gondolni. A legtöbb magyarországi mellékhelyiségben használt porcelánáru – legalábbis a modellt tekintve – kifejezetten magyar specialitás, ilyen WC-t ugyanis nemcsak Európában, hanem a világ egyetlen más táján sem használnak. Ez után már nem is meglepő, hogy Hódmezővásárhelyen üzemel a kontinens egyik legnagyobb szanitergyára. 1200 Celsius-fok, mázolásrobotok, 8400 tonna alapanyag. Magyarország klotyónagyhatalom, ez nem is kétséges. Megnéztük, hogyan készül a hungaro-WC.

hvg.hu Plázs

Négyből egy felső tagozatos diák kerüli az iskolai mosdókat

Tisztább, illatosabb, újabb és szebb mosdókra vágynak az iskolások, akik adnak környezetük higiéniájára otthonukban is. A fogmosás és a kézmosás terén azért még fejlődhetnek az alsósok és a felsősök is – derül ki egy friss kutatásból.

hvg.hu Plázs

WC-ben Magyarország jobban teljesít

November 19-e a World Toilet Day, ennek apropóján megjelent egy tanulmány a világ WC-helyzetéről. E szerint a legrosszabb a helyzet Dél-Szudánban, ahol annyian férnek hozzá modern WC-hez, mint amennyien Magyarországon nem.

1 2 3 4 5 6 7 8 9
Ez történt: A Telekom mindenkinél bekapcsolt egy ingyenes új funkciót

Ez történt: A Telekom mindenkinél bekapcsolt egy ingyenes új funkciót

Nagy erőkkel küzd a világ a dohányzás ellen, az e-cigiket népszerűsítő influenszerek viszont keresztbe tehetnek a füstmentes világnak

Nagy erőkkel küzd a világ a dohányzás ellen, az e-cigiket népszerűsítő influenszerek viszont keresztbe tehetnek a füstmentes világnak

Az orosz hatóság szerint felrobbantották a beomlott hidakat

Az orosz hatóság szerint felrobbantották a beomlott hidakat

Wagner a Müpában a robusztus basszbariton és showman, Bryn Terfel tálalásában

Wagner a Müpában a robusztus basszbariton és showman, Bryn Terfel tálalásában

Az orosz hatóság szerint felrobbantották a beomlott hidakat

Az orosz hatóság szerint felrobbantották a beomlott hidakat

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk

Szexuális zavarok: amiről nem beszélünk

Dorosz Dávid: Orbán bajban van, a legnagyobb mesélő történetei kifulladtak

Dorosz Dávid: Orbán bajban van, a legnagyobb mesélő történetei kifulladtak

Nem is kell automata a visszaváltáshoz?

Nem is kell automata a visszaváltáshoz?

Nagyon elmaradt a gyógyszer-méltányossági elbírálásokkal a szervezet, amelyre Orbánék az elvett 1 százalékokat bíznák

Nagyon elmaradt a gyógyszer-méltányossági elbírálásokkal a szervezet, amelyre Orbánék az elvett 1 százalékokat bíznák

A címlapról ajánljuk