Lakossági parkolóbérlettel újít Zugló, 30 ezer forintba kerülne
Ezzel az egész kerületre megváltható a parkolási díj.
Ezzel az egész kerületre megváltható a parkolási díj.
HVG
Horváth Zsolt a lapnak azt mondta, azt hitte, Tóth Attila meg akarta őt ütni, ezért rúgta meg. Az ügyben rendőrségi nyomozás folyik.
hvg.hu
Ez volt a korrupcióval vádolt volt szocialista országgyűlési képviselő utolsó közéleti tisztsége.
HVG
237 millió forint mínuszt halmozott fel a zuglói városgazdálkodási cég. Az önkormányzat kasszájában szerencsére maradt annyi pénz, hogy kisegítsék.
hvg.hu
A távozó zuglói polgármestert nemrég korrupciós bűncselekménnyel vádolta meg az ügyészség.
HVG
Rózsa András zuglói polgármester úgy látja, a következő hónapok a tűzoltásról szólnak majd az önkormányzatokban.
Jelen Tamásra az ügy koronatanúja terhelő vallomást tett, az ügyészség azonban nem árulta el, hogy megvádolták-e a férfit.
hvg.hu
Az RTL Híradójának szemtanúk azt nyilatkozták, hogy a sofőr sokkot kapott, amikor látta, mi történt.
hvg.hu
Toxikus volt a légkör, a zuglói MSZP-sek úgy működtek, hogy maguknak mindent megköveteltek, de ha mi akartunk egy fűszálat odébb tenni, azért háborút kellett vívni – mondja a momentumos Rózsa András, Zugló megválasztott, de az új szabályok miatt csak ősszel hivatalba lépő polgármestere. HVG-portré.
Egy helyszíni beszámoló szerint több sérült is lehet.
hvg.hu
168 lakást adnak át idén a Bosnyák téri piac szomszédságában, az első 30 vevő akciós áron juthat otthonhoz.
hvg.hu
A momentumos Rózsa András azokkal a cégekkel nem kíván szerződni a kerület nevében ősztől, amelyekkel korábban megtette elődje, az MSZP-s Horváth Csaba. Azt is ígérte, nem lesznek tisztogatások, de változások igen. Revízióval kezdi a munkát.
hvg.hu
Rózsa András néha azt érzi, hogy az ellenzéki politika puhatolózásból áll.
hvg.hu
Szinte a teljes feldolgozottság végéig Vitézy Dávid vezetett, majd megfordult az állás.
hvg.hu
A főpolgármester futóbolondnak nevezte Dienes Jánost, aki Zugló jegyzője ellen is feljelentést fontolgat.
Az MSZP-hez és Tóth Csabához köthető Összefogás Zuglóért Egyesület jelöltjeinek szórólapján a Tisza Párt támogatására buzdító felirat szerepel.
hvg.hu
A momentumos Rózsa András áll az élen a közvélemény-kutató friss felmérésében.
hvg.hu
Dienes Jánost tavaly rúgták ki zuglói főépítészi pozíciójából, szerinte azért, mert szakvéleményeiben élesen bírálta a Bosnyák téren készülődő gigaberuházást. Az önkormányzat jegyzője szerint szó sincs ilyenről, Dienes hibázott, ezért akarták lefokozni. A volt főépítész viszont állítja, hogy ha hibázott is, őt arról nem tájékoztatták.
A kilencágú gyertyatartó tájékoztató tábláját 2013-ban rongálták meg, a próbaidőre bocsátott vádlottakat azonban már törölték a büntetett előéletű személyek nyilvántartásából.
hvg.hu
Helyi látványosság lett a választási propagandából.
hvg.hu