Közösen követeli az ellenzék az Állami Számvevőszék elnökének leváltását
Újabb akció, amikor együtt áll ki az ellenzék.
Újabb akció, amikor együtt áll ki az ellenzék.
Az ÁSZ minden ellenzéki pártot megbüntetett az elmúlt időszakban.
A párt egy nappal azelőtt tette közzé videóját, hogy sajtóhírek szerint az ÁSZ feljelentése nyomán költségvetési csalás gyanúja miatt indult nyomozás a kampányelszámolásaik kapcsán.
A teljes ellenzék - a DK-tól a Jobbikig - a Budai Várba hívta tüntetni híveit, akikkel az évértékelő Orbánt értékelő beszédek után az Állami Számvevőszék épületéhez vonultak. Nagyobb felfordulás azonban nem lett belőle. Igaz, felmatricázták a számvevőszék épületét - majd kiderül, kell-e érte büntetést fizetni.
Közleményt adott ki a párt, úgy vélik, az ÁSZ-nak benyújtott pénzügyi mellékletre "rá se hederítettek". Most újra nekifutnak.
Ha igazolják, mindent szabályosan költöttek el, visszakapják a támogatást. Eddig egyik párt sem küldte el a szükséges dokumentumokat az ÁSZ szerint. A Momentum azt mondja, április 30-ig kaptak határidőt.
Bizonyos ellenőrzések gyakoriságával és dokumentálásával volt baj. A korábbi nagyobb gondok már rendeződtek.
A Párbeszéd költségvetési támogatásának felfüggesztése miatt Karácsony Gergely arra kéri az ellenzéki szavazókat, hogy kis összegű adományokkal támogassák a pártot.
A párt rendkívüli kongresszust tart.
Rendkívüli kongresszust hívott össze a Jobbik elnöke, miután az Állami Számvevőszék újabb, több százmilliós bírságot szabott ki a pártra.
Pert indít, és a weboldalán elérhetővé teszi a számláit a Momentum, amelynek állami támogatását megvonta a Magyar Államkincstár. És várja a Fideszt, hogy ugyanígy járjon el.
Egy napig örülhetett a két párt, újra lecsapott az Állami Számvevőszék.
„Az Állami Számvevőszék néhány hónappal az EP-választás előtt függeszti fel a Momentum állami támogatását” – írta a Momentum vasárnap reggel a közösségi oldalán. Pénzt kértek, megkérdeztük, mennyi folyt be eddig.
Mindkét párt azt mondta a Népszavának, nem kapták meg az idei összeget, és aggódnak. Az ÁSZ nem cáfolta, de nem is erősítette meg a tényt a Népszava kérdésére, de később kiadott egy közleményt, melyben azt írják, már korábban közölték, hogy ez fog történni.
Kérni kellett volna, így szól a jogszabály.
Pedig van, amelyiknél több mint 350 millió landolt.
A fiatalokra, a kisgyerekesekre, a kisebb falvakban élőkre és a megváltozott munkaképességűekre is szükség van, hogy teljesüljön a kormány foglalkoztatási célja.