szerző:
hvg.hu

A fiatalokra, a kisgyerekesekre, a kisebb falvakban élőkre és a megváltozott munkaképességűekre is szükség van, hogy teljesüljön a kormány foglalkoztatási célja.

Még mindig vannak olyan csoportok, akiknek a gazdasági aktivitása nem emelkedett érdemben – erre a megállapításra jutott az Állami Számvevőszék elemzése. A Portfolio szemlézte az összeállítást, amely szerint akkor lehetne a 75 százalékos foglalkoztatottságot elérni, ha a most alacsony aktivitásúakat is mozgósítaná az állam.

Az elemzés szerint hiába szállították le a tankötelezettség korhatárát, ettől sokan nem munkába mentek, hanem a nem tanuló, nem dolgozó fiatalok számát növelték. Emiatt a foglalkoztathatóságukat javító képzésre és a korai iskolaelhagyás megelőzésére volna szükség.

Az idősebbek közül is dolgozhatnának többen az elemzés alapján. Az ÁSZ szerint célszerű lenne lebontani az öregségi nyugdíjasként történő munkavégzés korlátait.

A kisgyerekesek munkavégzését segítené a bölcsődeépítési program, csakhogy akkorák a területi eltérések, hogy még így sincs minden gyerek számára férőhely. A részmunkaidős lehetőségek nagyobb száma segíthetne a szülőknek visszamenni dolgozni az ÁSZ elemzése szerint.

A kis falvak foglalkoztatottsági mutatói is az országos átlag alatt vannak. A fejlesztési forrásokat célirányosan, a foglalkoztatást hatékonyan segítő célokra kellene elkölteni – írta az ÁSZ.

Nagyon kevesen dolgoznak a megváltozott munkaképességűek közül, ahhoz, hogy ez megváltozzon, a munkavégzésüket megkönnyítő szolgáltatások kellenek.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Ez de jó: jelezni fog a Google Maps, ha traffipaxot lát

Ez de jó: jelezni fog a Google Maps, ha traffipaxot lát

Most Székesfehérváron tüntetnek a túlóratörvény ellen

Most Székesfehérváron tüntetnek a túlóratörvény ellen

Márki-Zay: Volt olyan önkormányzati dolgozó, akinek ezernél is több kifizetetlen túlórája volt

Márki-Zay: Volt olyan önkormányzati dolgozó, akinek ezernél is több kifizetetlen túlórája volt

Apró méregzsák: 300+ lóerővel támad az új BMW X2 M35i

Apró méregzsák: 300+ lóerővel támad az új BMW X2 M35i

444 millió forintot ad a kormány három cserkészházra, mert a fiatalok folyton online vannak

444 millió forintot ad a kormány három cserkészházra, mert a fiatalok folyton online vannak

Teljes fejetlenség a briteknél: fogadhatunk-e rá, hogy nem is lesz Brexit?

Teljes fejetlenség a briteknél: fogadhatunk-e rá, hogy nem is lesz Brexit?