"Hazudozó, közönséges": nem mindenki volt elragadtatva Orbán Viktor évértékelőjétől
A DK szerint a miniszterelnök beteges hazudozó. Karácsony Gergely egyszerűen közönségesnek nevezte a beszédet.
A DK szerint a miniszterelnök beteges hazudozó. Karácsony Gergely egyszerűen közönségesnek nevezte a beszédet.
Hétpontos akciótervet jelentett be Orbán Viktor az évértékelőn, ahol tombolt a tömeg. A gazdaságról alig beszélt, a migrációról viszont annál többet. A "szocialista-náci" összefogásról is komoly véleménye van. Percről percre tudósításunk.
Vasárnapi 21. alkalommal hívták meg a kiválasztottakat, hogy hallgasság meg Orbán Viktor évértékelő beszédét. Nézze meg ön is, milyennek láthatták a kormányfőt, aki ellenzékben is hívei elé állt irányt mutatni.
Háromkor kezd a miniszterelnök évértékelője, az eleje egy után nem sokkal már odaért a fekete lepellel eltakart Várkert Bazárhoz. Videósunk ott van a helyszínen, és kérdésekkel várja az érkezőket.
Így nem lehet majd látni, hogyan érkeznek meg a kormány tagjai.
Visszafogottan indított a miniszterelnök az első évértékelőjén, de az utána egyre jobban belejött: az egyszerű viccek mellett bölcs mondásokkal és az ellenfél ekézésével - amely hol kormányon, hol ellenzékben, hol Brüsszelben, hol maga Soros György volt - szórakoztatta közönségét. Gyűjtés az elmúlt 20 évből.
Évértékelő beszédében Gyurcsány Ferenc többször is hazafiatlannak nevezte Orbán Viktort, de hazaárulónak egyszer sem.
Legalábbis a kormányhű hetilap, a Figyelő szerint.
„Megjelennek a kórház rendelésén, és VIP-kártyát is igényelnek, mégis támadják a Honvédkórházat.”
"Akkor mondom el üzenetet, amikor véget ér a részleges kormányzati leállás. Nem keresek más helyszínt, mert nincs olyan, amely versenyre kelhetne a képviselőházi terem történetével, hagyományával, jelentőségével. Várom, hogy mihamarabb elmondhassak egy 'nagyszerű' beszédet az Unió állapotáról" – írta a Twitteren az amerikai elnök.
A Magyar Idők közölte a miniszterelnök évértékelőjének várható idejét, helyét, témáit.
2018-ban is „kiment alólam” egy szerkesztőség, elhallgatott a Lánchíd Rádió. Már nem számolom, hogy 18 éves újságírói pályafutásom alatt hányszor kellett kimondanom: újratervezés. Nehezen indult az év, de végül a szerencse 2018-ban is mellém állt.
Magyarország a huszadik századot elvesztette, de a huszonegyediket meg akarja nyerni - nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a kormánypárti lap hétfői számában megjelent karácsonyi interjúban.
Röpködtek a milliók Orbán Viktor évértékelőjén, ahol bejelentette az új családvédelmi akciótervet. Bőszen migránsozott - Soros György nevét összesen háromszor mondta ki, a Jobbikkal összefogó baloldal alaposan megkapta. Összefoglalónk.
Repkedtek a milliók, tombolt a közönség Orbán Viktor évértékelőjén.
Tudományos jelentés készült arról, milyen szavakat használt beszédeiben Orbán Viktor miniszterelnök az elmúlt évek során. És hát semmi jó nem derült ki: 2004 óta folyamatosan rémisztget, de az igazi változás tíz évvel később jött. Azóta csak a háborúról beszél.