430 millió euróval segíti Ausztria a bajba jutott ágazatokat
A turizmusnak, a vendéglátásnak, a kultúrának és a sportnak kíván a kormány áthidaló megoldást nyújtani az újranyitásig
A turizmusnak, a vendéglátásnak, a kultúrának és a sportnak kíván a kormány áthidaló megoldást nyújtani az újranyitásig
Több százan még az orvosok, több ezren pedig a krónikus betegek előtt jutottak vakcinához. Többnyire katonák és állami tisztségviselők családtagjai.
Semmi nem utal arra, hogy az oltás okozta volna a problémákat.
A 12 és 16 év közötti fiataloknak a Pfizer/BioNTech-vakcinát adták be.
A magyar Aldikban egyelőre nem lesz elérhető a teszt.
Tóth József közölte: vállalja a felelősséget, ha valakit megbüntetnek azért, mert kinyitott: kifizeti a büntetést.
Az nem szerepel rajta, hogy birtokosa milyen vakcinát kapott, de van rajta egy QR-kód, amin látható a koronavírus stilizált képe.
A következő időszakban nagyobb veszélyben leszünk a vírustól, mint valaha voltunk Magyarországon – mondta az Indexnek Ferenci Tamás biostatisztikus, aki azt kéri mindenkitől: tartsa a lelket az ismerőseiben, és igyekezzen a minimálisra szorítani a kontaktusainak számát.
A szegényeken fog csattanni, ha kipukkad a vírusválság-buborék – jósolja Nouriel Roubini, akit gyakran a végzet apostolának tekintenek, mert oly sok válságot látott előre.
Az ANY Biztonsági Nyomda 2023. március elsejéig írta alá a szerződést.
További BioNTech/Pfizer vakcinákat kaphatna Magyarország az EU-tól - ha igény tart rá. Ehhez az kell, hogy úgynevezett gócpontok közé sorolják az országot vagy egyes részeit.
Ha minden jól alakul, júliusban tartják meg a futóversenyt.
Két olyan harmincas fiatal is elhunyt az utóbbi 24 órában, akiknek nem volt alapbetegsége.
A pandémia jogi és pszichológiai értelemben egyaránt katasztrófajelenség, amely válsághelyzetet teremt. Ezért ugyanolyan emberi reakciókat vált ki világszerte, amelyeket a katasztrófapszichológiából jól ismerünk. V. Komlósi Annamária pszichológus írása.
A technológia helyett a hatalmát központosította Orbán Viktor, és most ráomlott a saját rendszere. Néhány napon belül két informatikai blamázs történt, ez pedig a járványkezelés összes hibáját a felszínre hozta, a társadalom megosztottságával együtt – írja e heti számában a HVG.
A független képviselő azt szeretné elérni, hogy érintkezés nélkül, de legalább láthassák a gyerekeket az arra jogosultak.
Az eddig ismert koronavírus fertőzési rátája a brit mutánsénál alacsonyabb volt.
Melinda Gates szerint világszinten csak 2022-ben érhetjük el azt az átoltottsági szintet, amellyel képesek leszünk megfékezni a koronavírus-járványt.
Egy minisztérium sem érezte magát illetékesnek abban, hogy kiadják a megállapodásokat.
Tavaly karácsony előtt volt utoljára annyira magas az áldozatok napi száma, mint most. Kórházban és lélegeztetőgépen jóval többen vannak, mint a második hullám csúcsán.