Csúnyán beleszállt az Amazonba Elon Musk
A konfliktus egy koronavírussal kapcsolatos könyv miatt pattant ki.
A konfliktus egy koronavírussal kapcsolatos könyv miatt pattant ki.
Azután tűnt el az adatok nagy része, hogy az elnök egy tábornokot nevezett ki egészségügyi miniszternek.
A besorolás a járvány ideje alatt nem változik.
Levélben hívták fel erre Kásler Miklós figyelmét.
Azért arra figyelmeztetnek, hogy korai még biztosra menni a megelőzést illetően.
Szijjártó Péter azt mondta, a jövőben sem lesz vége a beszerzésnek.
Európa legnagyobb gazdasága példát mutat a világnak: a kemény lobbiharc közepébe csöppent német kormány végül olyan gazdasági mentőtervet fogadott el, amely a „zöld újjáépítés” felé viszi az országot. Fejlesztik például a tömegközlekedést, és csak a hibrid és elektromos járművek vásárlói kapnak ártámogatást.
Jelenleg rendelet tiltja, hogy az egészségügyi dolgozók elhagyják az országot, ehhez külön miniszeri engedély kell.
Romák helyett ismét a migránsok és Soros György ellen hangol a kormány, de az idősotthonok emlegetésével Karácsony Gergely ellen is kampányolnak. A 13 belengetett kérdést átnézve látszik, hogy a kormány ismét álkonzultációt szervez.
Minden korlátozást feloldhatnak, leszámítva a határok zárlatát.
A várakozásoknál enyhébb mértékben ugyan, de csökkent Kína exportja májusban az új koronavírus-járvány miatt.
Egy idős, krónikus beteg életét vesztette.
A brit kormány indoklása szerint az intézkedés célja annak megakadályozása, hogy az immár visszavonulóban lévő nagy-britanniai koronavírus-járvány a külföldről behurcolt fertőzések miatt ismét fellángoljon.
Tavaly összesen négy bank ment csődbe, tavaly előtt egy sem.
Horvátországban harmadik napja nem diagnosztizáltak új koronavírus-fertőzöttet, Szlovéniában stagnál az esetek száma - derült ki a válságstábok vasárnapi sajtótájékoztatóján.
Pest megyében veszítették el legtöbben az állásukat.
A miniszter az állami rádióban beszélt, és azt hangsúlyozta, hogy a daganatos betegeket ellátták a járvány idején.
A brit turisztikai ágazat legnagyobb vállalatai jogi eljárást kezdeményeznek a karanténintézkedés visszavonására.
Csak kérdőjellel szerepeltek a gyógyszerészek a díjazottak listáján, a gyógytornászok és a házi segítségnyújtók pedig nem állami alkalmazottak – mondta az emberi erőforrások minisztere.
Öttel nőtt a gyógyultak száma, kettővel az áldozatoké, miközben hat embernél mutatták ki a fertőzést.