Ausztria szeretné gyártani a kínai és az orosz vakcinát
Sebastian Kurz elmondta, ha engedélyezi ezeket az Európai Gyógyszerügynökség, ő bármelyikkel beoltatná magát.
Sebastian Kurz elmondta, ha engedélyezi ezeket az Európai Gyógyszerügynökség, ő bármelyikkel beoltatná magát.
Budapest főpolgármestere szerint ameddig nem ül le tárgyalni a kormány a 25 ezer főnél nagyobb városok vezetőivel, addig a költségvetést sem tudják elkészíteni.
Az országos tisztifőorvos szerint a magyar járványügyi adatok kiegyensúlyozottak, de nem szabad hátradőlni.
Soha annyi pénzt nem szedett be a rendőrség, mint 2020-ban.
Sorozatunkhoz öt írót kértünk fel: írjanak arról, miként élték meg az elmúlt hetet. Egy megkötésünk volt csupán: adunk öt kulcsszót, ezeknek valahol fel kell bukkanniuk ebben a szubjektív visszatekintésben.
Az új koronavírus brazíliai és angol mutációjának gyors terjedése miatt hétfőtől két hétre karantén alá helyezik Perugia és Terni város térségét, miközben Bolzano ismét vörös, vagyis kiemelten veszélyes zónába kerül át - közölték az egészségügyi hatóságok vasárnap.
A hasnyálmirigyet is károsíthatja az új típusú koronavírus, a SARS-CoV-2 – állapították meg az Ulmi Egyetemi Klinika kutatói.
A koronavírus miatt gyökeresen megváltozott munkakörnyezetre reagált a japán autógyár.
Mivel a férfi tünetei súlyosabbak, nem lehetett máshogy megtartani az esküvőt.
Az időseknek enyhék a tüneteik.
Lazítások jönnek az országban, de beutazni nehezebb lesz.
A terv szerint a tömeges immunizálás pár nap múlva kezdődött volna egymillió adag AstraZeneca vakcinával, de nem biztos, hogy lenne értelme.
Bármennyire is örömteli a koronavírus elleni oltás felvétele, az azt igazoló dokumentumot senki ne posztolja a közösségi médiában – figyelmeztet az amerikai fogyasztóvédelem. A szakhatóság tömeges adatlopásoktól tart.
Hétfőre 1160 fertőzöttet találtak az országban.
A kormány ahelyett, hogy biztonságossá tenné az egészségügyi intézményeket, elkendőzi, hogy rémes higiénés állapotok uralkodnak az állami kórházakban, írja szerzőnk, a Human Rights Watch munkatársa. Vélemény.
Budapesti éttermekben, cukrászdákban és kávézókban jártunk, hogy megnézzük, hogyan próbálnak meg túlélni a koronavírus-járvány második hullámában. Van, ahol egy teremtett lélek sincs, a legtöbben a házhoz szállításból próbálnak megélni. Fotósorozat, 1. rész.
A pozitív mintát adó kutyák és macskák otthonaikban vagy az állam által biztosított menhelyeken lábadozhatnak.
Még mindig kevés a vakcina az országban, csak kis lépésekben haladhat az oltási program megvalósítása.
Az Európai Unióban csak az emberek 2,5%-a kapott védőoltást míg az USA-ban 10%. A különbségre várják a magyarázatot a brüsszeli bizottságtól - hiányolva a transzparenciát.
Az osztrák kormány óva int a tartományba utazástól. Azt kérik, hogy aki az elmúlt két hétben Tirolban járt, teszteltesse magát.