Boldogkői: Ne nyissanak áprilisban az iskolák, a védettek erős jogosítványokat kapjanak
Szerinte még türelemre volna szükség áprilisban.
Szerinte még türelemre volna szükség áprilisban.
Heteken belül bevezetik az új szabályokat.
Bukarestben minden este kijárnak a tüntetők, Párizsban félmeztelen művészek sorakoztak, Stuttgartban járványtagadó karnevált rendeztek, a svájci St. Gellen pedig háborús övezetté változott a héten.
Egy 46 éves elhunytnál lágyéksérv műtétet és dongalábat tüntettek fel a kormányzati tájékoztató oldalon.
Újabb részletek derültek ki a hajnali kórháztűzről.
A korábbi tiszti főorvos szerint nyáron még nem szabadna megtartani a tömegrendezvényeket.
Pár percre normális országban érezte magát, aztán megnézte a híreket.
A 60 és 64 év közötti korosztályt beoltják a vakcinával.
167 koronavírusos gyereket kezelnek kórházban.
Az egészségügyi miniszter közlése szerint jelenleg 16 gyerek fekszik az intenzív osztályon, kettőt géppel lélegeztetnek.
Kért, de nem kapott rá engedélyt.
Állítólag voltak olyanok, akik annak ellenére érkeztek a Csengery utcába, hogy rajta sem voltak a listán.
Április 12-től nyitnak, ehhez szükséges a tömeges és folyamatos tesztelés.
A bolti korlátozások átalakítását és a szolgáltatások újraindítását a kormány ahhoz köti, mikor lesz az országban 2,5 millió beoltott.
Más malőr történt, rossz napra rendelték be az oltandókat.
Elébe mennek a kormány vádjainak, és viszontvádakkal élnek.
Az ügyészség eljárást indított az állítások miatt.
A nyájimmuniás eléréséhez már a 60-70 százalékos átoltottság sem elegendő - mondta el a szakember.
Erről küldött levelet az Országos Kórházi Főigazgatóság.
Folytatódik az oltás húsvétkor is.