Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen

Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.





Tordai Bence: Közös a cél, a rezsim megdöntése
 

Tordai Bence: Közös a cél, a rezsim megdöntése

A Párbeszéd politikusa ma is kimegy tüntetni, szerinte az elmúlt nyolc év legerősebb tüntetéssorozata zajlik most. A párt vidéken is mozgósít. Lehet, a tiltakozások kihatnak a pártpolitikai színtérre is. Az ÁSZ-t a Fidesz fegyverként használja, kommentálja a Momentum és a Párbeszéd elleni eljárást.

hvg.hu hvg.hu

Be kell mondanom a kamerába a nevemet, ha a rendőr kérdezi?
 

Be kell mondanom a kamerába a nevemet, ha a rendőr kérdezi?

A szerda esti tüntetés végén a Dob utcánál is csak úgy engedték szabadon a tüntetésen részt vevőket, ha kamerába mondták a nevüket. Kollégánkkal is ez történt. A TASZ szerint erre semmi joga nincs a rendőrségnek, az Adatvédelmi hatóság elnöke szerint viszont nem aggályos, ami történt.

Windisch Judit Windisch Judit







Rabszolgatörvény: baloldali diplomások tüntetnek a munkásokért
 

Rabszolgatörvény: baloldali diplomások tüntetnek a munkásokért

December 8-án tüntetést szervezett a Magyar Szakszervezeti Szövetség a rabszolgatörvény ellen. Ezen a demonstráción kérdőíves felmérést készítettek az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Politikatudományi Intézetének munkatársai. Kiderült, kik tüntetnek a rabszolgatörvény ellen.

hvg.hu hvg.hu



Újra könnygázt használtak a rendőrök a Kossuth téren - percről percre
 

Újra könnygázt használtak a rendőrök a Kossuth téren - percről percre

Harmadik napja tartanak a tüntetések Budapesten, amelyek szerdán az úgynevezett "rabszolgatörvény" botrányos parlamenti elfogadása után kezdődtek. A pénteki tüntetésen beszédeket is tartottak, ahol szinte minden ellenzéki párt képviselője felszólalt. A tüntetők ezután vonulni kezdtek, de hosszas békés vonulás után végül visszatértek a Kossuth térre, ahol ismét megdobálták a rendőröket, akik könnygázt vetettek be. Kövesse velünk a nap eseményeit percről percre!

hvg.hu hvg.hu