Több mint száz író áll ki a szombaton demonstrálók mellett

Szolidaritást vállalnak mindenkivel, akit a túlóratörvény, az MTA költségelvonása,vagy a központosított kultúra-támogatás nehéz helyzetbe hoz.

  • hvg.hu hvg.hu
Több mint száz író áll ki a szombaton demonstrálók mellett

Tüntetéssorozat a túlóratörvény ellen

Évek óta nem látott tüntetési hullámot váltott ki a túlórák növelését célzó, rabszolgatörvényként is emlegetett jogszabály parlamenti elfogadása. Az ellenzék a parlamentben, a diákok az utcákon folytatták a tiltakozást, már-már a 2006-os zavargásokat idéző körülmények között.

Írók, irodalmárok állnak ki a szombati demonstráció résztvevőivel, derül ki az Írók a szolidaritásért című Facebook-oldalról, ahol egy sor közéleti személyiség jelezte névvel szolidaritását a tiltakozókkal.

Azt írják, szolidaritásukat fejezik ki a munkásokkal, az érdemi egyeztetések nélkül elfogadott túlóratörvény áldozataival, az őket képviselő szakszervezetekkel, a diákokkal és a pedagógusokkal, a centralizált és bürokratikus köz- és felsőoktatás elszenvedőivel, a kilátástalan helyzetbe hozott tudományos kutatókkal, az MTA dolgozóival, a hajléktalanokkal, a civil szervezetekkel. Illetve a művészekkel is szolidartitást vállalnak, akiket a kultúratámogatás "ideológiai alapú központosítása" nehéz helyzetbe hoz.

Az aláírók névsorát az alábbi Facebook-posztban lehet megtekinteni: