
Szegeden is tüntetnek a túlóratörvény ellen
Szakszervezetek, civilek és az ellenzéki pártok közös tüntetést szerveztek Szegeden csütörtökön délután 5 órára.
A Fidesz-KDNP szerint Soros erőszakos utcai megmozdulásokat szervez
Ezt Nacsa Lőrinc KDNP-s politikusnak sikerült mondania a kormánypártok nevében, hozzátéve, hogy az ellenzéki képviselők ismét színészkedtek a parlamentben.
Deutsch Tamás és Németh Szilárd is megfejtette az ellenzék mai akcióját
Németh Szilárdnak egy kórus jutott eszébe a Parlament lépcsőjén esküt tevő képviselőkről.
Kövér nem indokolta meg, miért nem engedték be a Momentum elnökségi tagját a Parlamentbe
Szél Bernadett szerette volna bevinni a rendkívüli ülésre vendégként Buzinkay Györgyöt, Kövér viszont meglepetést okozott.
Összellenzéki eskü a Parlament előtt, Fekete-Győr a tiltakozások erősödését jelentette be
A határozatképtelen rendkívüli parlamenti ülés után az ellenzék kiállt a parlamenti lépcsőre, ahol a Jobbik és az LMP kivételével esküt is tettek.
A "rabszolgatörvény" ellenére sem szavaznának kevesebben a Fideszre
Egyelőre nem változtatott a pártpreferenciákon a túlóratörvény elfogadása, illetve a decemberi tüntetéssorozat, az IDEA Intézet szerint ez hosszabb távon lesz csak érzékelhető majd.
Határozatképtelen lett a "rabszolgatörvény" miatti rendkívüli parlamenti ülés
A Fidesz képviselői nem mentek el, így határozatképtelen lett az ülés, és hamar befejeződött a munka mára. Napirend előtt a Párbeszéd esküt tett a demonstrálók ötpontos követelése mellett, majd sokan kivonultak a teremből.
Sztrájk: ez a szakszervezetek követelése
Az a bértárgyalásoktól függ, hogy csatlakoznak-e a sztrájkhoz az óriási állami cégek.
Lázár János egy kicsit megvédte az ellenzéket
A makói tévének adott interjút a volt miniszter, a beszélgetés során az MTVA székházában történtek is szóba kerültek.
Stikában fogadtathatják el egyes cégeknél a dolgozókkal a 400 órás túlmunkát
Több helyen csak a törvény kihirdetésére vártak és azonnal léptek.
Novák Katalin a tüntetőknek: Valóságshow-t játszanak az utcán, színészkednek és provokálnak
Az államtitkár szerint nehéz lehet azoknak, akik valamiért nem tudják támogatni a kormánypártokat.
Hatalmas volt a rendőri készültség, de csak tucatnyi tüntető ment a Várba – fotók
Flashmobot hirdetett meg a Párbeszéd Orbán Viktor új munkahelye elé, ezért vonultak ki a rendőrök, mint kiderült, teljesen fölöslegesen. Az akció kimerült annyiban, hogy az aktivisták egy "Viktor, a Vár mindenkié" feliratú papírlapot tartottak fel. Orbán közben a brazíliavárosi fotóválogatását tette ki.
Domokos László: A túlóratörvénytől fehéredik a gazdaság
Újévi interjúban magyarázza az ÁSZ-elnök, miért jó a túlóratörvény, és miért hihette néha azt a közvélemény, hogy a túlárazás korrupciót jelent.
Megjött az első 2019-es mém a túlóratörvényről
Csupány néhány órának kellett eltelnie az idei évből ahhoz, hogy megszülessen az első mém a túlóratörvényről. A hangsúly pedig éppen ezen a néhány órán van.
Gulyás Gergely: Az ellenzék nagy része antidemokratikus
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint nincs "rabszolgatörvény", tehát nem is kell semmit módosítani. Nagy Imrével pedig semmi problémája nincs a kormánynak.
Rendőrség: Az ügyészségnek továbbították az MTVA-s kidobók elleni feljelentést
A rendőrség közölte, törvény szerint nem az ő hatáskörük ebben az ügyben nyomozni, ezért a Központi Nyomozó Főügyészségnek adták tovább az ügyet.
És akkor véget ér a családok éve, itt az ideje az elszámolásnak
A lakástakarékok beszántásakor azért indultak meg az emberek, hogy az utolsó pillanatban még szerződést kössenek, a túlóratörvénynél már tüntettek is. Nőnek a bérek, de így is egyre nehezebb dolgozókat találni. Ezek voltak 2018 legfontosabb gazdasági ügyei.