„A feleségem felhívott, én pedig a telefonban hallottam, ahogy felrobban egy bomba”

Már négy éve bemutatták, most viszont hirtelen egész mást kezdett jelenteni a magyar Recirquel újcirkusz-társulat kizárólag ukrán artistákkal létrehozott, szülőföldről szóló előadása. Van köztük, aki Kijevben ragadt törött lábbal, másnak az apja vagy a testvére harcol, ők pedig minden este felviszik a francia színpadokra az ukrán zászlót. Online beszélgettünk velük a helyzetükről.





Így támogathatjuk lelkileg a menekülteket

Ha menekülteket fogadunk be, a fizikai segítségen túl felmerül a lelki támogatás kérdése is. Készüljünk fel: nem csak nekik, magunknak is. Füredi Éva, a Psziché Műhely krízisintervencióval foglalkozó mentálhigiénés szakembere válaszolt a kérdéseinkre.




Közel 7000 orosz tudós tiltakozik Putyin háborúja ellen

Orosz kutatók és tudományos újságírók nyílt levélben tiltakoznak Ukrajna megszállása ellen. A Putyinnak címzett levelükben agresszornak nevezik Oroszországot, és azt írják, hogy a háború semmi máshoz nem fog vezetni, mint az országuk „totális hanyatlásához”.