Sokat facebookozik? Veszélyben az önkontrollja!
Sőt, még a társadalmi rendet is veszélyezteti – így a sötéten látó kutatók.
Sőt, még a társadalmi rendet is veszélyezteti – így a sötéten látó kutatók.
Kicsit más szöveget idéznek a Bibliából ehhez.
Rengeteg fotó és rejtett kamerás felvétel született már arról, ahogy a várandós nők a metrón álldogálnak, mert az okostelefonjaikat bámuló utasok nem adják át ülőhelyeiket. Egy alkalmazás segítségével ez most véget érhet.
A lger még csak macska méretű, és kecsketejet eszik.
A madárvédők szerint a nagy hidegnek köszönhetően még néhány hétig el fog tartani az élelmet kereső fenyőrigók csapatos belvárosi portyája.
Edzés közben rosszul lett angliai házában múlt héten Antonio Banderas. Kórházba vitték, a hírek szerint már jobban van.
Vasárnap este tartották a Fülöp-szigeteken a világ egyik legismertebb szépségversenyét, a Miss Universe döntőjét, amire a világ minden tájáról összegyűltek a nemzeti szépségek, hogy megmérettessék magukat. Vajna Tímea királynője nem muzsikált túl jól a versenyen.
Ami nem arról szól, hogy jó nehéz, „fűtős” kajákkal tömjük tele magunkat, csak azért, mert tél van és hideg. Sőt, inkább egy kis könnyebbséget hoz az évszakos, hétvégi nagy zabálások után, a disznótorok és a farsangi zsírban-olajban dúskálások között.
A Blikk úgy tudja, hogy az ATV-vel tárgyal Kárász Róbert, és ha sikerül megállapodniuk, ő lehet az ATV Start egyik új műsorvezetője.
Ha valóban segíteni akarunk a családunkban élő szenvedélybetegen, mindenekelőtt magunkkal kell szembenéznünk. Ez sokkal nehezebb lehet, mint segítőként fellépni. Dajka Emőke pszichológus cikke.
Facebook-posztban állt ki Benke László mesterszakács mellett a fitneszguruként emlegetett Schobert Norbert, aki Fördős Zének is üzent.
Hat évvel ezelőtt robbant a bomba idehaza a Geréb Ágnes nevével összeforrt otthonszülés körüli botrányos ügyekben. A kérdés ismét aktuális, most a cseheknél tiltották be az otthonszülést. De mi van most az otthonszüléssel Magyarországon? Hogyan teljesít az időközben bevezetett szabályozás? Mi ma a szülészeti ellátás legnagyobb rákfenéje? Schmidt Erikával, a szülési jogokkal foglalkozó Emma Egyesület munkatársával beszélgettünk.
Man of the Year – idén is hat kategóriában keresi az év férfiját a nyuszis magazin. Köztük a legmeghatározóbb gasztroarcot. A jelöltek névsora ugyancsak illusztris.