Focimezben mindenki egyenlő
Van Kállón egy focicsapat, ahol nagyrészt roma származásúak játszanak. Sokszor bántják őket, de ők fogaikat összeszorítva tűrik ezt is. Szorgalmasak, fegyelmezettek és bármikor tűzbe mennének egymásért. A sportegyesület vezetősége igyekszik megteremteni nekik a minimális feltételeket, nem egyszer a saját pénzükből utaztatják a gyerekeket idegenbe, de egyelőre még azt is nehéz megoldani, hogy a pályán néhány hetente levágják a füvet.
„Tegnap a kapusunk annyira focizni akart, hogy azt mondta, lengőkaszával levágja az egész pályát. Úgy kaptunk engedélyt a pályahasználatra, hogy az önkormányzat vágja a füvet, de tény, hogy kevés emberük van, mire a végére érnek, már kezdhetik újra az elején” – avat be rögtön a hétköznapok valóságába Széchy József, a Nógrád megyei Kálló focipályája szélén. A faluban két éve működik a nagyrészt roma játékosokból álló Kálló SE körülbelül 70 igazolt játékossal.
Nem ez a falu első egyesülete. Néhány évvel ezelőtt egy edző – majdnem húsz év után – újraindította a helyi focit. Tehetséges csapatot igazolt, de sok balhéjuk volt, néhány meccsen fizikai bántalmazás is történt. Végül a különböző belső feszültségek miatt a csapat szétszéledt, néhányan a környező falvak egyesületeihez igazoltak.
„Az előző csapat valahol a mezőny végén fejezte be a bajnokságot. Elhatároztuk, hogy nem hagyjuk veszni ezeket a gyerekeket, és alapítunk egy új egyesületet” – mondja Széchy, aki Tompos Zoltánnal, Dóra Lászlóval és Horváth Lászlóval közösen bejegyeztette a Kálló SE-t.
Letudták a bírósági procedúrát, visszahívták a gyerekek nagy részét, a következő évben pedig beneveztek a bajnokságra, ahol aranyérmet nyertek Nógrádban, a megye III.-ban. A következő szezonban már a megye II.-ben folytatják. A bajnokcsapat legfiatalabb tagja 16, a legidősebb 47 éves, de már ovisoktól kezdve egészen a kisiskolásokon át a felnőttekig mindenki játszhat náluk.
Nem is úgy volt, hogy én leszek az edző, csak én kiabálok a leghangosabban. Igazából olyan hangosan, hogy a szomszéd faluban is azt a focit játsszák, amit én kiabálok
– mondja Horváth László, a csapat edzője, aki korábban magas szinten focizott. „Az előző csapat tényleg balhés volt. Veszekedtünk, verekedtünk pályán kívül és belül, így ismertek meg minket. De most azon vagyunk, hogy bebizonyítsuk, ez már a múlt. Nem verekedni akarunk, hanem focizni és közösséget építeni. Az elején megbeszéltük a fiúkkal, hogy mi mindent megteszünk, igyekezni fogunk, hogy semmiben ne szenvedjenek hiányt, cserébe csak tegyenek meg mindent a pályán” – mondja az edző.
Önerőből
A csapat egyetlen kincse a kállói füves pálya és néhány szett mez. Nézőtér gyanánt csak egy hatalmas árok áll rendelkezésre, szemközt egy nádas, amely elnyelt már vagy tizenöt labdát. A csapatnak se öltözője, se használható vizesblokkja nincs, eddig a pár perc sétára lévő kultúrházban öltöztek, de azt most felújítják. Idegenből már eleve mezben jönnek a játékosok, mert tudják, a kállóiaknál úgysem lehet átöltözni.
„Ha valamelyik környező faluba hívnak minket játszani, sokszor a saját zsebünkbe kell nyúlni, de nem bánjuk, nem igaz?” – kérdezi az edző a vezetőség többi tagját. „Elmegyünk valahova, és irigykedve nézzük, hogy minden falunak ott a busza, fel van írva sorban, hogy Héhalom, Verseg, Erdőkürt, mi meg beállítunk négy kocsival. A benzint a szülők, meg mi dobjuk össze. Az önkormányzattól kaptunk ígéreteket, és kaptunk már anyagi támogatást is, de ez még mindig kevés ahhoz, hogy jól tudjunk működni” – mondja Dóra László, technikai vezető.
Amikor a csapat mezre gyűjtött, sportbált rendezett. A büféből származó összeget vissza is forgatták a sportba, de akkor született az egyik játékosuk fia, akiről kiderült, hogy súlyos beteg. „A belépőjegyekből származó bevételt egy elkülönített számlán átadtuk nekik. Mi kértünk segítséget, de mivel jött egy ilyen helyzet, nem volt kérdés, hogy annak a pénznek ott van a helye” – mondja Széchy József.
Mivel az egyesület még nincs kétéves, egyelőre nem taózhat. Szertáruk sincs, a vezetőség garázsai, mosókonyhái tele vannak labdával, mezekkel. Az egyetlen kérdés, hogy amikor leáll a szezon, hová tudnak majd edzeni menni. Mert ezek a játékosok télen is jönnének focizni, de most, hogy egy ideig nem opció a kultúrház amúgy fűtetlen előtere, nincs hová.
„Itt a fekete sereg”
Kérdés, hogy ha ugyanez a csapat néhány éve még balhézott a meccseken, most miért nem teszi. Tompos Zoltán szerint a fiúk összeszedték magukat fejben, és megértették, hogy nem egyszemélyes sport ez, hanem tizenegyen vannak a pályán. A játékosok korábban mindent egyedül akartak megoldani, most azonban megtanulták, hogy ha figyelnek egymásra és megértik egymást, sokkal jobb eredményeket érhetnek el.
Elértünk egy olyan szintet ezzel a csapattal, amit már nem lehet elrontani azzal, hogy bemegyünk a pályára és verekszünk. Kálló 47 éve nem volt bajnok, mi most azok lettünk, holott ez az első szezonunk a jelenlegi egyesülettel
– mondja Horváth László, a barátainak csak „a kubai”.
Az egyesület vezetői azt mondják, az ellenfelek vagy azok szurkolói gyakran cigányoznak, de megkapták már azt is, hogy itt jön a „fekete sereg”. „Vannak olyan települések Nógrádban, ahol nem élnek romák, ott a leggyakoribb. Sokszor szerintem provokálni akarnak vele, azért mondogatják, hátha elgurul a gyógyszer és elkezdünk balhézni. A srácok egész évben jól bírták a dolgot, de ehhez rengeteg kellett velük beszélgetni. Mindig elmondjuk, hogy ne engedjétek felhúzni magatokat, maradjatok sportszerűek, és arra koncentráljatok meccs közben, hogy ki hova menjen, és mit csináljon” – mondja Széchy, aki tanárként dolgozik a helyi iskolában, így onnan is ismeri a fiúkat.
A most leigazolt játékosok egy része a foci előtt főként zsugával és kallódással töltötte a mindennapjait. Mindenféle családi hátterű van köztük, de mikor felveszik a mezt, úgysem számít, mivel abban mindenki egyenlő.
„Kivel ez a gond, kivel az. Most már el tudja mondani a gyerek, ha problémája van, a szülők is bíznak bennünk, elengedik őket velünk mindenhova. Viszonylag sok Kállón a nevelésbe vett gyerek, és sok a tehetség, nagyon ügyesek. Jönnek a szülők, hogy szeretne a gyerek focizni, már ők keresnek minket” – teszi hozzá a pedagógus.
Lehet velük dolgozni
Dóra László szerint szükség van rá, hogy valamivel megfogják a gyereket: „Ha nem bírod mással, csak a focival, vagy azzal, hogy a jogsihoz 8 általános kell, akkor azzal fogod meg. Valamivel muszáj. És igenis elmondjuk, hogy menj, tanulj, Józsi bácsi is megmondta, hogy jó eszed van hozzá. Bármennyire nyögvenyelősen, de működik. És ha már kettő vagy három gyerek átmegy a suliban, akkor az hat a csapatra. Nem mondom, hogy mindenkire, de ez is több mint a semmi.”
Azt mondja, van egy hallgatólagos együttműködés a tanárokkal. Mivel ők sokat panaszkodnak, igyekeznek nekik segíteni. Azt mondják a fiúknak, hogy ha nem viselkednek jól, vagy nem tanulnak, nem mehetnek focizni. „Ilyenkor általában visszafogják a tombolást. De működik, bebizonyítottuk, hogy lehet velük dolgozni” – teszi hozzá.
Széchy József szerint azonban nagy kettősség van a játékosokban. Ha elmennek egy tornára, többször is megkapják a legsportszerűbb csapat díját, de szerinte ugyanezek a fiúk, ha bemennek hétfőn az iskolába, gyakran a fejét fogva jön ki a tanító néni a teremből. „Gyorsan és jól alkalmazkodnak a gyerekek minden helyzethez, de például egy otthoni közegben újra elkezdenek kiabálni, mert gyakran csak így hallják meg a hangjukat. Sok tanárnő ezért van ellene a focinak, hiszen kell hozzá egy kis karakánság, vagányság. Ezek a gyerekek meg általában az órán se fogják vissza magukat.”
A nagyobb játékosok egyébként szinte mindannyian dolgoznak, ki a fővárosban, ki a faluban. A 23 éves Hajdu Norbert például az építőiparban. „Munka mellett nehéz összehozni az edzéseket, de az első osztály a cél és jó a csapat. Én kiskorom óta focizok itt, kétszer eligazoltam, de mindig visszajöttem. Mikor elkezdtük, a fél csapat nem tudta a szabályokat meg a posztokat, de nagyon sokat fejlődtünk. Régen kaptunk 15, meg 18 gólokat, mi meg csak egyet rúgtunk, de akkor is jó kedvvel csináltuk, mert imádunk játszani” – mondja a játékos.
Az edző megjegyzi: a sport segíti az integrációt, és nem csak a pályán belül épít közösséget. Azt meséli, bárhová is mennek játszani, több szurkolójuk van, mint a hazaiaknak. Felvonulnak 10-15 autóval, azok is jönnek szurkolni, akik azelőtt soha. „Mikor festjük a pályát, elég lenne 2-3 ember, de lent vagyunk vagy húszan, mert az is egy jó közös program. Már nem látod csavarogni a gyereket a faluban, ez egy óriási eredmény. A kapun is fent van a háló már néhány hónapja, nincs szétszaggatva, pedig minden nap lejárnak, csak egymásra szólnak, hogy vigyázz, ne kapaszkodj rá. A magukénak érzik, vigyáznak rá.”
HVG-előfizetés digitálisan is!
Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!
