A Tv2 újra leégett: rossz ember börtönbe kerülését híresztelték

Hiába tesz meg mindent Andy Vajna csatornája most már több mint egy éve, hogy a többi kormányközeli médiával szoros együttműködésben hozza a tőle elvárt szintet, a kínos szakmai bakik újra és újra bekövetkeznek. Ezúttal is szokás szerint átvették a másik lejáratásokról híres médium információját, ami persze fals volt – jöhetett a főműsoridőben beolvasott „bocs”, amiért egy ártatlan ember őrizetbe vételét közölték le.



Hvg.fesztival: Ilyen egy VIP-szelfi

A VIP minden fesztiválok celeb-csakrája, sztár-zárványa, ahol az egy négyzetméterre jutó ismertség a gyorsulás és az erő szorzatának kotangense a négyzeten, vagy valami ilyesmi. Ezt a helyet mutatja be most nekünk a Papp-Tóta W. tudosítópáros - fícsöring Kaufmann Balázs kolléga.



Tőlük őrült meg Budapest belvárosa - és jönnek vasárnap is

Pete McLeod volt a leggyorsabb a Red Bull Air Race műrepülő világbajnoki sorozat budapesti futamának szombati időmérő edzésén. A kanadai pilóta mögött az összetett pontversenyben vezető japán Muroja Josihide végzett a második, míg a cseh Petr Kopfstein a harmadik helyen. A vasárnap 14 órakor kezdődő futamon a 14 résztvevő egyenes kieséses rendszerben versenyez egymással. A legjobb négy versenyére 16.30-kor kerül sor a Duna Margit-híd és Lánchíd közötti szakaszán.




Medvebocs tévedt be az alaszkai italboltba (videó)

A fiatal állatot először kutyának nézte a bolt tulajdonosa, aki nagyon megijedt, mert úgy gondolta, hogy a medvebocs anyja sem lehet messze. A kíváncsi betolakodó két lábra állva az édességeket kezdte nézegetni a bejárat melletti polcon, de az egyik vevőnek sikerült gyorsan kikergetnie. Az állat a szomszédban lévő műszaki boltba is benézett.




Hvg.fesztival: És akkor PRK meglátta...

Már ott van az idei VOLT zárónapján a hvg.hu nyári fesztiválstábja: Papp Réka Kinga és Tóta W. Árpád. És a VIP-teraszon egyből belefutottak egy ismert támogatóba. PRK nem is bírta tovább.







Lemezekkel üzenget egymásnak a sztárpár?

Megjelent a hiphop-mogul, Jay-Z új lemeze, a rajongók pedig a szövegeket elemezgetik – meséli a Mashable. Vajon a feleségének, Beyoncének üzent, aki meg tavalyi albumával üzent neki? Popkulturális nemzeti konzultáció ON!


Ezekben a városokban a legjobb enni

Egyre több felmérés jut arra az eredményre, hogy az utazók körében az egyik fő szempont a célpont megválasztásánál, milyen a gasztronómiája egy adott városnak, országnak. Most éppen úgy tűnik, a hongkongi konyhakohó mindent leköröz.